Időutazó balettóra – Keveházi Gábor táncos, koreográfus Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával.
Mit is tagadjam, az egyik nagy tisztelője voltam és vagyok Keveházi Gábor balettművésznek. Technikai virtuozitása, színpadi egyénisége, jelenléte mindig lenyűgözött. Az egyik nagy élő ikonja a magyar táncművészetnek, aki ma is aktív balettmester és nemcsak az egész amerikai kontinensen, hanem Európa számos országában tisztelet és megbecsülés övezi. Ahogy elmondta, nem tud már minden felkérésnek eleget tenni, merthogy az év csak 12 hónapból áll. Éppen ezért kaptam az alkalmon, amikor egy véletlen Facebook posztot elolvasva tudtam meg, egy különleges közönségtalálkozó részleteit. A balettirodalom olyan ikonikus műveiből láthattunk tőle bravúros videó részleteket, mint A diótörő, A csodálatos mandarin, a Sylvia, a Spartacus, A rosszul őrzött lány, a Próba és a saját készítésű, Zorba koreográfiát. Ezekkel a féltve őrzött archív felvételek segítségével idézte meg a nemzetközi sikerű korabeli fellépéseit feleségével, Pávics Judit balett művésszel közösen.
- Hogyan találkozott a fiatal korában a táncművészettel?
A nagyfaterom Kropacsek Ferenc az MTK volt kapusa, egyébként egyszeres magyar válogatott volt, az, aki elvitt az akkori MTK-ba. Azt senki nem kérdezte meg tőlem, hogy akarok e kapus lenni, persze, hogy nem akartam, nem is védtem elfogadhatóan. Egyébként Kropacsek Ferencről mintázta meg Salamon Béla színművész a híres “Kropacsek” vicceket. Nagyon mozgékony gyerek voltam, s ez mit sem változott, ezért a nagynéném kitalálta, hogy elvisznek a Balett Intézetbe. Igy hát meglett nagynéném óhaja, miszerint: „mozgékony fiúnak a balettintézetben a helye”! Én akkor már gyerekszínészként játszottam a Thália Színházban a “Tiszta szívvel” című darabban. Érdekesség, hogy Markó Iván is gyerekszínészként kezdte, ugyan ott a Thália Színházban Kazimir Károlynál. Hát így kerültem a balett közelébe. Közel három és félezer gyerekből vettek fel 30-at, és a végén hat fiú végzett, egyik voltam közülük.
- Melyik osztályban végzett, ki volt a balettmestere és kik voltak az osztálytársai?
Balett mesterem több is volt. Kálmán Etelka volt az első, majd Nádasi Marcella lett, akinek a férje volt a híres Nádasi Ferenc mester, de végül nem nála, hanem Merényi Zsuzsánál végeztem. És akitől az egész szakmát, illetve annak lényegét megtanultam 1971-72-ben Leningrádban, az Borisz Jakovlevics Bregvadze volt. Ő volt a világ egyik legjobb balett mestere, általa tudatosult, bennem, hogy ennek a szakmának, vagyis, innentől kezdve, művészetnek mi a lényege, mitől az, amitől az, ami. Osztálytársaim közül megemlíteném Pongor Ildikót, akivel később hosszú évekig együtt táncoltam el a balettirodalom legnagyobb műveit.
- Hogyan alakult a balettintézet utáni szakmai karrierje?
Röviden annyit, hogy a balettirodalom összes nagy férfi főszerepét sikerült eltáncolnom. Amit egy férfi táncos elérhet a pályáján, az nekem megadatott. Japánban 25 alkalommal, a Bécsi Staatsoper, Leningrád, a Milánói Scala, a Houston Jon Hall, de Prágától Varsóig egészen Berlin, és a Norvég Királyi Balett, és sor még hosszú, ahol felléptem és tanítottam.
- Mi volt az első főszerep, amit az Operában táncolt?
Seregi László Sylvia című balett, utána következett a Hattyúk tava férfi főszerepe. Seregi Lászlóban egy zseniális koreográfust ismerhettem meg, akinek a balettművészet a kisujjában volt. Látásmódja különleges és egyedi volt, vele dolgozni mindig nagy élményt jelentett számomra. Kivételes hangulatot tudott teremteni a próbák folyamán, sok humorral elegyítve, ugyanakkor képes volt a maximumot kihozni nem csak belőlem, hanem a többiekből is. Ma már hozzá hasonló sincs a pályán.
- Az akkori Szovjetunióba, hogyan került ki ösztöndíjjal és mi volt az egyik legmeghatározóbb élménye?
Úgy kerültem ki, hogy az akkori Magyar Állam, kulturális csereszerződést kötött az akkori Szovjetunióval. Hidas Hedvig volt az a szemfüles igazgatónő, aki megteremtette számomra a lehetőségbe, Pongor Ildikóval közösen. Kikerülni anno, óriási dolog volt számunkra.
A legmeghatározóbb talán az volt, amikor élőben láttam táncolni az orosz balett művészeket. Rá kellett döbbennem, hogy az orosz táncosok fényévvel előttünk járnak és persze rögtön abba akartam hagyni a táncolást. Azt gondolom így utólag, az ottani élmények rendkívül inspirálóan hatottak rám és persze nem hagytam abba a táncolást és az összes balettelőadást megnéztem, amit lehetett.
- Aktív táncosként az ön számára, mely főszerepek voltak a legkedvesebbek?
Mindig azt az előadást szerettem, amit aznap táncoltam. Persze x év távlatából voltak kedvesebbek a kedvenceknél, ilyen volt például Seregi László: Spartacus, Fodor Antaltól a Próba és Marius Petipa: Don Quijote főszerepei.
- Mennyire tartja fontosnak a technikai virtuozitás mellett, az egyéniséget a színpadon?
Az egyéniség az egy összetett kérdés. Egy művésznek muszáj egyéniségnek lennie, kell, hogy legyen kisugárzása, persze a technika is fontos, de ez nem sport, hanem művészet.
- Mit adott önnek a tánc?
Mindent. Azt, hogy boldog vagyok, hogy ha a táncosok között lehetek, ha jó és szép táncot látok, ha taníthatok, ha koreografálhatok, ha érzem a balett terem semmivel nem összehasonlítható illatát. mert a tánc nekem, maga a boldogság.
- Önt a világ számos országába hívják tanítani, hogy lehet az, hogy ilyen szakmai múlttal nem tanít a Táncművészeti Egyetemen?
Nehéz kérdés ez nekem, hiszen a Magyar Balett számomra mindig is prioritás volt. A helyzet az, hogy 3-4 évvel ezelőtt még tanítottam, igaz az utolsó időkben már csak repertoárt és emeléstechnikát. Úgy gondolom, hogy jogilag nem egyetemi körülmények között kellene tanítani a táncművészetet, mert úgy nagyon kevés idő jut magára a gyakorlati szakmai elsajátítására, és az elmélettel nem lehet színpadra állni. Amúgy is tele van a mi szakmánk elméleti okoskodókkal, talán túlzóan is sokkal. Az MTE-ben a gyerekek szem előtt tartásával kellene tanítani, nem a maguk és karrierjük az érdekében. A gyerekeket szeretni kell, talán fanatizálni is, mert csak úgy lehet ezt az iszonyatosan nehéz fizika munkát elvégezni. Mert különben lemaradnak a világ élvonalából. Az elmúlt években nagyon sok tehetséges szakember elhagyta az egyetemet, mert nem tudtak azonosulni az ottani légkörrel.
- Pár héttel ezelőtt volt egy nagy nemzetközi balett verseny MTE-ben!
Magam már harminc évvel ezelőtt letettem ezt a gondolatot, az akkori vezetésnek. Sajnos csak most, harminc évvel később került sor a második ilyen jellegű versenyre. A világ meg rég elment mellettünk, csak az MTE-ben ezt még nem vették tudomásul. Ebből is látszik, hogy mennyire lassúak a pozitív változások.
- A közönségtalálkozón is kiderült, hogy ön, szókimondó és nagyon fontosnak tartja az emberséget!
Abszolút az vagyok, mert kitől és mitől is kellene félnem? Féljenek azok, akik hadilábon állnak az igazsággal! Az őszinteséget és az emberséget pedig mindig is elsődlegesnek tartottam az életemben. Sajnos manapság a trend, a rámenősség, erőszakosság, hazudozás, önfényezés és sok minden más. Kicsit szerényebben kellene hozzáállni, a mi szakmánkban meg különösen! Az Operaház Balettegyüttesébe, amelyet nyugodtan nevezhetünk inkább „Nemzetközi Balettnek”, mint Magyarnak. A Magyar Táncművészeti Egyetemen végzettek pedig túlnyomó többségben külföldre kényszerülnek. Szóval, hogy is van ez? Ugyan akkor ne tévesszük össze a táncegyüttest, a balettegyüttessel. Klasszikus Balettegyüttes csak egy van Magyarországon, és ha ebbe nem kerülnek be magyar táncosok, akkor ugyan mitől Magyar Nemzeti Balett?
- Mik a tervei a következő időszakra?
Elsősorban balett tanítás, a lehető legmagasabb szinten. Most a közeljövőben Norvégiába, aztán Németországba Robert North együtteshez megyek. A távolabbi jövőben pedig remélem, kapok lehetőséget arra, hogy jó irányba fordítsam, rendbe hozzam a Magyar Balett életét.
- Mit üzen az Esti Hírlap olvasóinak?
Fiatalon az Operaházban, amikor véget értek a próbák, mindig siettem megvenni az aznapi számot, mert az Esti Hírlapban, mindig olyan hírek, cikkek, interjúk, beszámolók voltak, amelyeket más lapokban nem tudtunk olvasni. Nosztalgikus alkat vagyok, ezért azt kívánom a leendő olvasóknak, hogy vegyék meg az Esti Hírlapot, mert anno hozzátartozott a Budapestiek mindennapjaihoz, összehozta az embereket, erre manapság különösen nagy szükség lenne!
- Köszönöm az beszélgetést, remélem, nemsokára újra tudunk beszélni önről és a balettről!
–
–
-
Kriszt László, Pávics Judit és Keveházi Gábor
Budapest. 2025. Kriszt László Esti Hírlap – Kultúra rovat.