A nemzeti kultúra és művészet a társadalom láthatatlan összetartó szövete!
A nemzeti kultúra és művészet /különösen a színház/ a társadalom láthatatlan összekötő-összetartó szövete, /erős, ugyanakkor rendkívül sérülékeny szellemi és lelki organizmus/ amit óvni kell!
„A soron következő generációk feladata, küldetése nem alul, hanem elérni és felülmúlni az előttük lévő generációk által létrehozott értékeket”! Manapság ennek éppen az ellenkezőjét látjuk, tapasztaljuk. Magyarország kulturális intézményi szerkezete, működési mechanizmusa, minőséget hordozó küldetése változásra érett, immár több mint 30 éve, de valahogy ezidáig senkinek nem állt érdekében hozzáfogni, pedig lett volna rá lehetőség! Ezért szembesülünk nap, mint nap, azzal a bulvár kulturális jelenséget igazolandó “erre van igénye a közönségnek”, ledegradáló szlogenekkel. Ahhoz, hogy lássunk egy jó filmet vagy egy jó színházi előadást, tíz gyenge filmet és tíz középszerű színházi előadást kell végig szenvedni, nem kevés pénzért. Fentiekkel nehéz vitatkozni. /persze mindig lesznek olyanok, akik sem a tényeket, sem a valóságot nem fogadják el, lelkük rajta/. Hosszú évek óta kísérem figyelemmel honi kulturális életünket, ezen belül is, a színházi szakmában lévő pártpolitikai megmondóemberek ördögűzését! Az ördög maga a Magyar Kormány, annak is, a kulturális korifeusai. Persze az ördögűző oldalnak is megvannak a maguk megélhetési “szak” emberei, de azok valahogy nem /vagy egészen ritkán/ kerülnek terítékre a kulturális szektavezérek online megszólalásaiban. Mielőtt még bárki azt hinné, hogy itt és most a /kormánypárti/ kultúrpolitikai szereplők fényezésére invitálom, az téved. Nem, mert addig amíg a többszőrösen milliárd közeli vagy éppen több milliárdos állami támogatással/minőséget nélkülöző/ musicalekre, filmekre, kulturális fesztiváloknak nevezett zabálásra és italozásra fordítják a töméntelen közpénzt, /minőségi számonkérés nélkül/ addig azt kell mondanom, messzire került a hőn óhajtott kulturális rendszerváltás. Ugyan akkor vannak akik /csendben, halkan/ teszik a dolgukat, /nem is rosszul/ sziszifuszi módon értékeket teremtenek – kontra – középszerű /online/ megmondóemberek üvöltenek, és komisszárokként ontják az általuk vélt igazságokat, a mindehhez segédkező, mára már régen értékét vesztett /bulvár/ médiák közreműködésével. De nem lehet mit kezdeni azon /ellenzéki/ színház igazgatók kijelentésével sem, akik milliós havi fizetéssel a zsebükben is azt harsogják, hogy nem létezhet a színház politikai állásfoglalás nélkül. Pedig a mindenkori kultúrának, művészetnek, politika felettinek kellene lennie, mivel egyetemes emberi értékeket képvisel, legalább is, elvileg. Fenti példák jelzik, hogy mennyire élet-halál, egyben harci területté vált a mindenkori kultúra, ezen belül is, a színházi világa. Egy kollégám azt mondta: “sok a vadász, kevés a fóka” vagy is a kulturális terület rég betelt, ezért folyik a harc, s vált egyfajta egzisztenciális küzdelem területévé, amely csupán maga előtt tartja a kultúra, művészet álarcát, de azt nem képviseli. Ez egyrészt, sajnos igaz, másrészt túl egyszerű lenne a gondok ilyenképpen leképezése. Másrészt ha visszatekintünk az elmúlt hosszú évekre ahol a kulturális tárca vezetése lényegében egy nagy átjáró ház volt, és nem akadt közülük egy önálló, hiteles, komplex szaktudással, kultúrpolitikai koncepcióval rendelkező vezető, aki hozzá mert volna fogni, netán-tán rendbe merte volna tenni a kulturális területet, nos, ez súlyos látleletet tükröz. Ki kell mondani, hogy annyira felhígult, minőséget vesztett területté vált honi színházi /kulturális/ életünk, tele megélhetési hályogkováccsal, amely rég elvesztette művészi, pedagógia, morális, pozitív személyiségformáló küldetését, tisztelet azon keveseknek, s itt mind két /ideológiai/ oldalon vannak olyanok, akik üdítő kivételt képeznek. De akkor jelenleg mi a helyzet, mit lehet tenni ebben a katyvaszban? Mi tartja még mindig össze, ezt a szerkezetében /poszt kommunista/ állami támogatások nélkül összeomló, ál felépítményt? Ahogyan a gond összetett, úgy, a válasz is komplex, nem is lehet másképp. Kezdhetjük korosztályok ellaposodásával, korai kiégésével azzal, hogy az előttük lévő, értékeket létrehozó nemzedékek kulturális értékeit legtöbbször csupán lebutítják, s azt sajátjukként adják vissza, egészen odáig, hogy ugyanők nem elérni, meghaladni akarják az előttük lévő generációk által létrehozott értékeket, hanem egyenesen alul múlni. Ez a módi ez a trend, megint csak tisztelet a kivételnek. Ebben segíti őket az az online média tenger, amelyben az értékeket nem képviselők lubickolnak, egymást támogatva, egymást erősítve „celeb-ként” tündökölve, hivalkodva az értéknélküliségükkel, minőségnélküliségüket állítva példaképpé, /ebben nagy segítségükre vannak a kereskedelmi televíziók/ lenézve és lesajnálva azokat a rétegeket, akiknek pedig nem a kulturális lesüllyedésre, /abban van elég részük/ hanem éppen ellenkezőleg, kulturális felemelkedésre lenne szükségük. Az „erre van igény” /hazug/ szlogennel igazolják önön maguk színvonaltalanságát, érték és kultúra ellenes létezésüket. Ugyan is az a közel 1.5-2 millió létminimumon élők nem azért nézik kizárólag a kereskedelmi televíziók szellem és jellemromboló műsorait, mert erre lenne igényük, hanem mert nincs pénzük, /talán több minőséget, értékeket hordozó televíziós csatornákra/ csak az ingyenesen fogható és látható műsorokra. Ezekből a kereskedelmi csatornákból nem a szellem és jellemgyarapító kultúra, művészet árad, /ha már előszeretettel használják a „sztár, a „művészet” fogalmakat, amelynek egyébként ez lenne a küldetése, hanem a lebutított kultúra. Kulturális és művészeti életünk olyan mélyre süllyedt, /tisztelet a kevés kivételnek/ hogy a résztvevők, nem a művészi értékekkel, hanem a magánéletük bulvár részével akarnak bekerülni a hírekbe, a médiákba, s valljuk be, szinte már csak erre vevők legtöbben, mert a lebutított értékekkel elárasztott tömegek értelemszerűen, önmaguk értékfelfogását keresik. Ide vezetett a művészetekkel visszaélők káros, társadalomromboló tevékenysége, mert míg ők, értéktelen, szellem és jellemromboló minőség nélküli tevékenységükkel anyagi értelemben gazdagabbakká váltak, addig munkásságuk eredményeként, a kulturális értékektől elzárt, attól megfosztott tömegeket hagytak/hagynak maguk után. A médiák, /online tér/rég elvesztették, a kereskedelmi csatornáknak a kezdetek óta /talán/ nem is volt, a mindenkori színház meg elherdálta azt, amit „hitelességnek” hívunk. A hitelesség az, amelyet hosszú, kitartó munkával, tanulással lehet csak létrehozni, megtartani s amely egyedül képes visszaadni az értekkel bíróságot a mindenkori kultúrának, a művészeteknek, amelyek az adott területek /szellem és jellem pozitív fejlődését szolgáló/ küldetése. Mert nem fogadom el azt, hogy a gyerekeinknek mindössze ilyen „celeb” vagy megmondóembereket állítunk példaképeknek, s nem a tanulásra, a tudásra, értekkel bíróságra való törekvést, a szellem és jellem jobbító teremtő erejét! A mindenkori nemzeti kultúra és művészet /különösen a színház/ a társadalom láthatatlan összekötő-összetartó szövete! /erős, ugyanakkor rendkívül sérülékeny szellemi és lelki organizmus/ amit óvni kell!
Kriszt László rendező-koreográfus.
Kapcsolat: kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com