Színházi napló 2020 koronavírus

A Kazán István Kamaraszínház, a Mindenki Színháza, az Ökumené Teátrum, a Keresztény Ifjúsági Színház, a Herzl Tivadar Színház, az Ars Longa Theatrum /magánszínházak/ az L-Fly Music Records, az Igényes bulvár, a Fenomena, a Mooncraft internetes kulturális weboldalak, itt teszik közzé, a koronavírus járvánnyal, a kultúrával, a színházzal kapcsolatos gondolataikat!
A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak” (Jakab 4:17)

Tisztelt látogatok, vendégek, nézők, tanítványok, kollégák!

“De ő nem feledkezik meg soha a szegényről, s aki bajban is remél, nem csalódik soha”. (Zsolt 9,19)

“Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám”. (Mt: 25,35-36)

Kulturális közösségünk támogatást nyújtott:

Kulturális közösségünk átutalt 25,000 Ft-ot, időseknek készülő szájmaszkok készítéséhez. /Április. 9./

Kulturális közösségünk átutalt 30,000 Ft-ot az ASKA Kutya menhely /Székesfehérvár/ számára. “aki az állatokat szereti, rossz ember nem lehet” Támogasd te is! Számlaszám: 10918001-00000015-50200001 Unicredit Bank: /Április 8./

Kulturális közösségünk átutalt 50,000 Ft-ot a Színházi Szolidaritási Alapba.
10300002-13180023-00014900 MKB /Március 27./

Kulturális közösségünk átutalt 50,000 Ft-ot a Sola Scriptura Teológiai Főiskola számára. Egy keresztény Főiskola, ahol felekezeti hovatartozás nélkül tanítják a főleg felnőtt hallgatókat. Magas szinten oktatják a Biblia szavait, mély emberség jellemzi a kicsi, de hitben és szellemiségben annál nagyobb Főiskolai közösséget. 
Bankszámlaszám: 10201006-50285893-00000000 K&H Bank Közlemény: rendkívüli adománygyűjtés. /Március 26./


Kulturális közösségünk  átutalt részükre 30,000 Ft-ot. Egy kicsi Evangélikus közösség, ahol most minden segítségre nagy szűkség van!  Támogasd te is!!! Bátonyterenye- Szúpataki Evangélikus Egyházközség CIB bank: 10700220-24050102-51100005  Közlemény: adomány. /Március 25./


Kulturális közösségünk átutalt 30,000 Ft-ot a “Művészek a Fedél Nélkül utcalapért” segély alapba.
Számlaszám: 13700016-01950032 Megjegyzés: Gyors segély. Támogasd te is!!! /Március 24./
-

BLOG:
Észrevételeinket gondolatainkat,  folyamatosan tesszük közzé! Legfelül a legújabb, lejjebb a korábbi bejegyzések olvashatok!

“Mi is félünk, hogy a fenébe ne félnénk, mert emberek vagyunk, a vészhelyzet után azonban szeretnénk felemelt fejjel járni, s folytatni azt a munkát, amit színháznak hívunk”! “Mert elsősorban emberek vagyunk, s csak azután művészek”!

Tisztelt olvasóink, követőink,!
Ennek a színházi naplónak a létrehozását azok a tragikus események ihlették, amely történések senkit sem kímélnek/kíméltek. Örömünkre szolgál hogy igen sokan olvassák, s több olvasói levelet kaptunk, ezekre próbálunk meg itt most tömören reflektálni.
A Blog kezdetén megjelöltük hogy észrevételeinket, politikamentesen fogjuk közreadni, /kulturális portál lévén/. Voltak akik azt kérdezték, hogy miért csak ennyien csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez, s lehet e csatlakozni még? Igen, lehet csatlakozni, ugyan akkor több kulturális intézménynek, színháznak felajánlottuk a részvétel lehetőséget, de csak a színházi naplóban megjelenítettek csatlakoztak ezidáig. Voltak, s a továbbiakban is lesznek kritikai színházi észrevételeink, mert ez a portál, még is csak egy kulturális oldal. A történésékre adott reflexióinkat továbbra is közreadjuk, nem azért hogy celebekké váljunk, /ez állna tőlünk a legmesszebb/ hanem hogy a józan észre, az emberségre mutassunk rá. Kulturális közösségünk nem tudja megváltani a világot, annak pozitív megváltozásához mi csak csekély részben járulunk hozzá, de erre kérünk másokat is. Köszönjük megtisztelő figyelmüket! /Április. 10/.

Összefogás és tragédia kíséri a koronavírus járványt, idehaza és a világban egyaránt. Az összefogásban megmutatkozik az emberiség azon arca, amely az embert megkülönbözteti minden mástól, s visszatükrözi azt az Isteni szikrát, amely folytán képes volt létrehozni azokat a csodákat, amelyekre méltán lehet büszke. Ezeket a csodákat, hús-vér emberek alkották, rengeteg munkával, sziszifuszi kitartással. Napjaink csodáját, szintúgy hús-vér emberek, orvosok, ápolók, gondozók, patikusok, tanárok, taxisok, pizzasütők, élelmiszer eladók, sportolók, művészek, cégek, vállalatok, gazdagok és szegények, mindazok, akik hozzá állásukkal /ha mással nem, az otthonmaradásukkal, az intézkedések betartásával/ napjaink csodatevői. Éppen ezért érthetetlen a világ több országának, s annál több városának, azok vezetőinek késlekedő /tétlenkedő/ intézkedései, s a hozzájuk kapcsolódó több mint felelőtlen emberek hozzá állása! Ilyenkor csodálkozik az ember: hát az idősek, nem emberek, az időseknek nincs joguk az élethez, nekik nem nem jár a tisztes időskor, nekik, akik lényegében felépítették, létrehozták a jelenlegi társadalmainkat? Hahó emberek!!! Hahó fiatalság!!! Ti is lesztek idősek, s megfogjátok érni ezt az állapotot, s akkor majd titeket is meg kell hogy illessen a tisztes időskor! A mindenkori társadalom egyik fokmérője az hogy, hogyan bánik az időseivel, a rászorulóival! Ne halasszuk el azt  a lehetőséget, azt hogy a járvány után, felemelt tekintettel járhassunk tovább! /Április. 9./

A kulturális élet egyik szegmense a színház, a színház mely kétségtelen hozzátartozik mindennapjainkhoz, s amely szerves részévé vált. A fiataloknak példa és minta adással, a középgenerációnak élményekkel, az időseknek pedig egyfajta nosztalgiával járul életük kulturális igényeinek kielégítéséhez, több más értékével egyetemben, mert hogy jóval több értékhordozóval rendelkezik, ez a speciális terület, amit színháznak /próza, zene, tánc, énekművészetnek/ hívunk. Ezért tud mindennapjaink központi elemévé válni, s ezért kap sokszor nagyobb figyelmet, hangsúlyt, mint amit valójában megérdemel. Mert hogy egy társadalom működésében, sokkal központibb /fontosabb/ a gazdasági, a szociális, az egészségügyi, jogi, a közlekedési stb területek. Színház nélkül még valahogy elvan az ember, de az előbbiekben felsorolt, a társadalmat működtető területek nélkül viszont megáll egy nemzet működése. A mindenkori színház, /ez minden korban így volt/ csak mecenatúrával /idehaza állami támogatással/ tud létezni, működni, mert nem tudja kitermelni piaci alapon a bekerülési és fenntartási költségeit. Fentiek, s a médiák felnagyított kapcsolódása okán, éppen ezért nagy felelősséggel bír a mindenkori színház. Az köztudott hogy kicsi hazánkban jóval több a színházi intézmény, alakulat mint amire valójában igény /szűkség/ lenne. A közpénzből /állami mecenatúrával/ fenn tartott, jól-fizetett vezetők, /igazgatók/ természetesen élet-halál kérdésévé emelik létezésüket, sajnos nem a tényleges értékteremtő munkájukkal alátámasztva, hanem inkább mint megélhetési /színházi/ közszereplők. Az is köztudott, hogy szinte az egyetlen terület, amelyben nem történt meg a rendszerváltás. Ugyan úgy, ugyan olyan struktúrával, sajnos ugyan olyan szemlélettel működik, /tisztelet a kivételnek/ mint 40 évvel ezelőtt. Részleges értékeket ugyan feltud mutatni, /mely terület ne tudna/ de arányaiban, /hogy mindez mibe kerül a társadalomnak/ nem tud, nemzetközi értelemben pedig semmiféleképpen sem, /megint csak, tisztelet a kevés kivételnek/. Napjaink vészterhes időszakában, rá kell ébrednünk, hogy nem a színház az elsődleges egy társadalom működésében, még-csak nem is másodlagos. Csak reménykedni tudunk abban, hogy ezen időszak elmúltával, a mindenkori színházi vezetők, érték-orientáltabban, felelősségteljesebben fogják végezni azt a társadalmi megbízatást, amit kaptak. Az államtól meg azt várnánk,hogy ne a politikai lojalitás, hanem szakmai és emberi rátermettség alapján támogassák  a mindenkori színházak meglévő vagy leendő irányítóit, vezetőit. /Április 7./

Mielőtt tovább folytatnánk a gondolatainkat közreadnánk, szeretnénk egy-két dolgot újra tisztába tenni. Blogunk írásaiban, a megfogalmazásokban igyekeztünk egyetemes, általános megállapításokat megfogalmazni, kerülve  a személyeskedéseket. Nem kerestük a mindenkire és mindenre illő igazságot, mert maga a fogalom meghatározása is, jóval összetettebb, bonyolultabb. Inkább egyfajta morális irányokat próbáltunk közreadni, a járvány pillanatiban /adott helyzetben/ tapasztalt történésekre reflektálva. Továbbra is igyekszünk politika mentesen közreadni írásainkat, arra ott vannak a végtelen egyéb portálok. Az a pár ezer ember aki olvasta/olvassa bejegyzéseinket, gondolatainkat azokat viszont igyekszünk bevonni az általunk képviselt értékszemléletbe! Bizonyára létezik, több, más irányú tapasztalás, s ennek megfelelő vélemény is. Mi azonban a színház világából szemléljük az eseményeket, történéseket, ami egyben meghatározza a közreadott narratívánkat. /Április 6./

A jelenlegi járvány, emberpróbáló következményei, mindannyiunkat érinti, kit így, kit úgy. Másként látják a veszélyeztetett /idős/ korosztályok, s másként a közép és fiatal korosztályok. Egyiknek sem könnyű. Önmagában idősnek lenni /amint tudjuk/ nem betegség, hanem állapot. Ez lehet könnyebb és nehezebb, attól függ hogy ki hogyan rendezi le a lelkében, szellemében. Meg kell mondani azonban hogy a jelenlegi külső körülmények nagyban determinálják az egyéni döntési lehetőségeket. A középkorosztályt, a járványon túl, az egzisztenciális kiszolgáltatottság réme fenyegeti, ugyan is, vagy minimális, vagy semmilyen anyagi tartalékkal nem rendelkezik. Mind ennek nagyobb a lelki demoralizáló hatása, mint maga a tényleges probléma, hiszen a társadalom működésének ők alkotják a gazdasági alapbázisát, így az őket jelenleg érintő cseppet sem könnyű eseményláncolat, hamar megfog szűnni. A fiatalokat pedig, a virtuális tér nyomja agyon, érdekes módon az a tér, amit /a járvány előtti időkben/ általában előszeretettel részesítettek előnyben. Az egyéni megoldásokat, sokszor harcokat viszont, senki sem tudja megspórolni, hiszen a közösségi lét minimálisra zsugorodása mindenkit érint. Így ott tartunk ma, hogy a 21. századra devalválódott közösségi lét, újra kezdi visszakapni jelentőségét, ugyan is az emberiség ráébredt, felfogta, a bőrén érzi a “az ember közösségi lény” egyetemes megállapítását. /Április. 04./

Harc a démonjainkkal, önismeret-magunkba nézés, mások nálunk is rosszabb helyzetben vannak. Össze is foglaltuk azokat a gondolatokat, amelyek egy városban lakó, művészetekkel foglalkozó napjait, manapság átjárja. Démonok alatt: “vajon engem is elér a  betegség”, “most még elvagyok, de mi lesz egy hónap múlva”, “hogyan tudom magam művészileg fenntartani, kiteljesíteni”, stb, stb. Önismeret-magunkba nézés alatt: “nehezen viselem ezt az egészet”, “kezdek hallucinálni”, “amit megtehetek sem teszem, mert tudat alatt mindig jelen van ez az egész, s nem tudok szabadulni tőle”, stb, stb, a mások nálunk is rosszabb helyzetben vannak alatt: “mindenkinek a maga foga fáj”, “rajtam ki segít”, stb, stb. Tudjuk nem szép, és főleg nem jó gondolatok, de mivel emberek vagyunk, bizony ezek, s sok más ilyen jellegű kérdés tolul az agyunkba, érzéseinkbe. Válaszok: A démonjainkkal meg kell harcolunk, mindannyian egyenként, a lényeg hogy, le kell győzni őket, mert a vészhelyzet után mi maradunk, ők eltűnnek, semmivé vállnak, mintha nem is lettek volna. Önismeretre-magunkba nézésre soha alkalmasabb időszak nem teremtődött számunkra, hiszen a napi hajszolt életmódunk, törekvéseink, megfelelni akarásunk nem tette lehetővé hogy saját magunk belső énjére is figyelmet fókuszáljunk, pedig az köztudott, hogy csak azt adhatjuk ki, másnak, mások fele, amit egyszer befogadtunk, amiért megharcoltunk. A mások nálunk is rosszabb helyzetben vannak bizony arra figyelmeztet bennünket, hogy magunkat, csak mások kontextusában tudjuk hitelesen szemlélni, meghatározni, s ha magunkat másoktól szeparálva határozzuk meg, akkor az csúnyán visszaüt. A mások felé nyújtott segítségnyújtás, helytállás, az odafigyelés, a törődés, a megbocsátás, vagy is az emberség, a legnagyobb s mindenen túlmutatóbb erény amellyel rendelkezünk, ne féljük őket használni! /Március. 31./

Rettenetes amikor eltűnik a minket körbevevő empirikus világ és az ember nem tehet egyebet mint hogy belemenekül a saját maga általa létrehozott virtuális világba. Most abba a helyzetbe került az emberiség nagyobb része, hogy számára a valóság virtuálissá, a virtualitás pedig valósággá vált. Persze mind ez nem normális, még ha jelenleg, nincs is más választás. De azért, a “szükségből ne csináljuk erényt” ha lehet! Ne mondjuk már azt, hogy ez normális, mert nem normális. Sajnos a mai fiatal generációk, láthatjuk, tapasztalhatjuk hogy /cserébe a virtualitásért/ lemondanak, a valós /tapasztalati/ emberi létmódról. És akkor itt van egy járvány, s ezek a fiatalok, nem tudják elviselni a virtualitásba megélt létüket, és tojva a vészkiáltásokra, nem maradnak otthon, kimennek, bandáznak /tisztelet a kivételnek/ veszélyeztetik, önmagukat, s főleg másokat. Akkor most hogy van ez? Habár kényszerből /telibe/ kapták a virtuális létmódot, de nem tudják kezelni. Most gondoljunk nagyapáinkra, nagyanyáinkra, akik elviselték, túlélték a második világháborút, vagy 56-ot! És akkor ezek a mai fiatalok /tisztelet a kivételnek/, tojnak azokra, akiket pedig védeniük kellene. Persze a virtuális világban ők a jobbak, de mi lesz velük ha véget ér a járvány, és vissza kell térniük a valóságba? /Március. 26./

Európa legkritikusabb időszakához érkezett (lásd: Olaszország, Spanyolország, Franciaország) mi /magyarok/ még dacolunk. Déli temperamentum, szoktuk mondani rájuk, kicsit irigykedve. Most viszont velük együtt sírunk, mi /magyarok/ s nem hiszünk a szemünknek, mint ha a középkorban lennénk, ahol a járványok idején sorra hullottak az emberek. Nincsenek szavak, amelyek visszaadhatnák azt a szenvedést, keserűséget, tehetetlenséget amely most élnek át ezek az országok s az ott élő emberek. Mi magyarok kifejezzük szolidaritásunkat úgy, hogy nálunk a neheze még hátra van. De ahogy mi magyarok, ugyan úgy ti se adjátok fel Olasz, Spanyol és Francia emberek! Mi magyarok, soha nem adjuk fel! Gli italiani non si arrenderanno mai!  ¡Los españoles nunca se rendirán! Les Français n’abandonneront jamais! /Március. 22./
-
Oly messze még a vége, hogy nem is látni. De a segítségek, a felajánlások elindultak. Mindegy hogy taxisokról, kifőzdékről, pizzásokról, vagy éppen a motelt-hotelt és lakásokat felajánlókról légyen is szó, a pozitív magyar mentalitás, /mert olyan is van/ megindult. Hála Isten! A színházi szakmába és az üzleti élet közszereplői részéről is elindultak a felajánlások, /sajnos csak közpénzből/ de ez is valami. Azt az időszakot éljük, hogy aki tudja és akarja, most megmutathatja azt, amit becsületnek nevezünk. Mert aki megtehetné hogy segítsen, de nem teszi, annak nincs becsülete sehol a világon! Aki pedig akarna segíteni, de nem tud, az azzal tud hozzájárulni, ha önmagát megtartja, nem esik szét, és példamutatásával erőt ad másoknak! /Március 20./

Ezekben a napokban kezdjük mindannyian érezni a járvány egyre szorító, cseppet sem könnyű hatásait. Próbálunk ocsúdni a dermesztő helyzetből, s megtalálni a túlélési stratégiáinkat. Ez még nem a másokra való figyelés, inkább a saját-magunk, s közvetlen környezetünkre datálódik. De már érezzük, látjuk, hogy tekintetünket, szélesebb horizontra kell helyezni, mert vannak mások, akik még nálunk is rosszabb helyzetben vannak. És ekkor jön el Ady szavaival, az a nagybetűs EMBER, aminek hiányát, nem csak ő, hanem a világ legnagyobb filozófusai, írói, költői hiányoltak, természetesen, mindig más /előző/ korokban. Talán számunkra is eljön/eljött az a korszak, amit a nehézségek korszakának hívunk, hisz mikor máskor is lehetne az ember nagybetűs EMBER, ha nem, a vészterhes időkben? /Március 19./

Most kezdjük felfogni, mit is jelent valójában ez a járvány. Nem csak egészségügyi, hanem a megszokott szűkebb és tágabb közösségi /kapcsolattartási/ vonatkozásában is. Kezdünk rájönni arra hogy valójában milyen törékeny a mindenkori ember, maga az emberi közösség. Az a közösség, amelyet nem mindig kezeltünk helyén, s “az ember társas lény” megállapítást sokszor hagytuk figyelmen kívül. Pedig minden egyéni cél, annak elérése, csak emberi közösségben tud megvalósulni, felszinre jönni, kiteljesedni. Vagyis,  egymásrautaltságunk mostanra világossá vált. Színházi szakmánkban, /manapság/ egyre több hatalmi visszaélésre derül fény, amikor a hatalmat gyakorló, csupán eszközként /mennyiség/ használja a kapott státuszt, ami kizárja a művészi, /minőségi/ alkotási folyamatot. Nem tudjuk meddig tart ez a testet, lelket egyaránt pusztító járvány, de arra mindenképpen intő lehet számunkra, hogy a jövőben másként kezeljük társas és közőségi kapcsolatainkat. Véleményünk szerint egy /színházi/ közösség vezetése, nem pusztán a hatalom gyakorlását, hanem a közösség felelősségteljes szolgálatát is jelenti! /Március 18./

Döbbenet, lefagyás, tehetetlenség. Mindannyian szembesülünk a helyzettel. Minden más lett, mint ami eddig volt. Nincs empirikus tapasztalás amihez agyban fordulni lehetne. Viktor Frankl pszichiáter /Auschwitzi túlélő/ azt mondta: “a legnehezebb helyzetek túlélésérése a lágerekben azoknak volt nagyobb esélye, akik az /empirikus/ nehézségeik ellenére, kialakítottak magukban egy pozitív lelki /teoretikus/ jövőképet. Ez a pozitív belső jövőkép ugyan nem változtatta meg a szörnyűségeket, de segített azok elviselésében”.  Lefordítva jelenünkbe, “muszáj fojtatni, művelni mindannyiunknak azt, ami azzá tesz bennünket, amitől azok vagyunk, akik”! Hol, kivel, aztán miből? Vetődik fel a kérdés. Válasz: otthon, egyedül, a többi valahogy kialakul, valahogy megoldódik. Úgy is csak azt tudjuk befolyásolni, ami rajtunk múlik, a többire úgy sincs befolyásunk. De a sors, az élet, az  Isten /ugyan azt jelenti/ hozni fogja a megoldásokat, ha a jelenünket, nem a gyilkos kétségbeesés, aggódás, hanem a tudatosan kialakított pozitív jövőképünk határoz meg. A megoldások egyediek, mert mindenki egyedi és megismételhetetlen. /Március. 17./

Tisztelt honfitársaink! Honfitársaink, mert ebben a vészterhes időkben, mindenki az. Sokan sokféleképpen kezelik a mostani járványügyi helyzetet, vannak akik hülyeségnek, túlreagáltnak tekintik az egészet, vannak akik előre pánikoknak, katasztrófát kiáltanak! Azt gondoljuk hogy két végletről van szó. Két végletről, mert valahol a kettő közt van az igazság. Az kétségtelen hogy egy teljesen új helyzettel találkoztunk mindannyian. Olyan helyzettel, amire a 21.században ez eddig nem volt példa, sem nálunk, sem sehol a világban. Ez, új kihívást jelent az emberiségnek egészében, és személyesen egyaránt. Az evidencia hogy új problémát nem lehet régi módszerekkel kezelni, csak új problémamegoldásokkal. Amit szinte senki nem tud, hogy mi lesz egy hét múlva, egy hónap múlva, három hónap múlva! Azt tudjuk, hogy mi van, s ami van, /finoman szólva/ nem ad okot derűlátásra egyikünknek sem. Felvetődik a kérdés, akkor mit lehet tenni? Válasz: “semmit és mindent”, semmit, mert amit nem tudunk személyesen irányítani, ami nem rajtunk múlik, azt nem is tudjuk befolyásolni. Erre példa, mondjuk maga a társadalom egésze, amely irányítása, a mindenkori kormány feladata, kőtelessége. Ezzel kapcsolatban /személyenként/ csak azt tudjuk feltételezni, /s tételezzük fel/ hogy a kormány nem hülye, nem inkompetens, s a legjobbat akarja saját állampolgárainak. Ha ez nem így van, akkor nem magáról a problémáról beszélünk, hanem valami teljesen másról. Nos, ez a kisebbség, /maga a kormány/ mert mindig a kisebbség vezeti a többséget, /demokratikus választások útján/ csak kezelni tudja, az egész társadalmunkat érintő problémát, megoldani azonban nem. Azért nem, mert ehhez kell maga többség, az a többség, amelyet, mi alkotunk egyenként, személyenként. És itt jön be a mindent jelző. Mert a mindent, csak akkor tud működni, ha egyenként megtesszük azt, ami rajtunk múlik. Ha erre az új problémával szemben, új válaszokkal reagálunk! Pl: ha nem hisszük azt, hogy a legjobb barátainktól nem kaphatjuk el a fertőzést, ha nem gondoljuk azt hogy a vírus jelenlétét mi /mindig/ észrevesszük, ha nem hisszük azt hogy /áttételesen/ miattunk senki sem fog meghalni, stb. Ha az előbbieket jól átgondoljuk, akkor bizony arra a kővetkeztetésre jutunk, hogy mindez, csak rajtunk múlik egyéneken, s nem a kormányon! Szóval, mielőtt megunná okfejtéseinket az olvasó, pestiesen azt mondanánk: “egy cipőben járunk” tisztelt honfitársaink! Legyünk racionálisak, /mindent csak ésszel/ ne essünk a fentiekben említett két végletbe, ne csak azt nézzük hogy a kormány mit tesz értünk, hanem azt hogy “mi, mit tehetünk honfitársainkért, s ezzel együtt a hazánkért”/Március. 16./

Őrömmel láttuk hogy a bejegyzésünk elején a /meg nem nevezett/ színházak, elálltak az előadásaik megtartásától. Örülünk hogy a megfontoltság, a józan ész kerekedett felül! /Március 15./

A Kazán István Kamaraszínház, a Mindenki Színháza színészképző stúdiói és a Komplex Dance Stúdió tekintettel a kormány mai bejelentésére, meghatározatlan ideig, szünetelteti az oktatást! /Március 14./

A Kazán István Kamaraszínház a Mindenki Színháza és az Ars Longa Theatrum tekintettel a veszélyhelyzetre, meghatározatlan ideig, szüneteltei az előadásait! /Március 13./
-
A hazai színházi szakmában, több nyilatkozat is megjelent a koronavírussal kapcsolatban, ilyen is, olyan is, ezeket most nem részletezzük, mert szinte, szóra sem érdemesek.
Azt viszont szóvá tesszük, illetve egyet nemértésünknek adunk hangot azokkal szemben, akik beteges /ál/ színházi hivatkozásokkal játsszák ki a Kormány 100 nézőre vonatkozó rendeletét, a ‘mi csak 99 jegyet árulunk’ reklámozással. Mi sem jellemzi jobban, hogy ezeknek a színházak vezetőinek, eszébe sem jut, maga a néző, azok egészségének veszélyeztetése! Meg kellene érteni ezeknek a színházaknak, /és vezetőiknek/ hogy most nem ők az elsők, sőt nem is az általuk közvetített kultúra, hanem az egész országot érintő járvány veszélye, annak elhárítása. Mielőtt az a vád ér bennünket, /mert jobb híján ezt szokták a szemünkre vetni/, mi nem tartozunk a kormányközeli színházak közé, de ebben a helyzetben úgy gondoljuk hogy mindannyian, mi is, /minden színház, kicsi vagy nagy/ támogassuk a kormányt azokban az intézkedéseiben, amiket pont értünk is, színházi emberekért és a nézőkért hoz!  Nyilatkozatunkat, a józan ész diktálta, s az, hogy a fentiekben említett színházvezetők, semmilyen szűk-látókörű, önös érdekből. ne rombolják, az amúgy is megtépázott hírnevét a színházi szakmának! Nekik ajánljuk, a következő megfontolandó bölcsességet! ‘Elsősorban emberek vagyunk, s csak azután művészek’ /Március 13./
-

A koronavírussal kapcsolatos észrevételeinket, folyamatosan tesszük közzé!!!!!

Kriszt László rendező-koreográfus /KAZÁN ISTVÁN KAMARASZÍNHÁZ, HERZL TIVADAR SZÍNHÁZ, ÖKUMENÉ TEÁTRUM/
Bicskei Kiss László alapító, művészeti vezető. /FŐNIX MŰVÉSZETI MŰHELY/
Major Tamás rendező művészeti vezető. /ARS LONGA THEATRUM/
Gajdos József rendező-koreográfus /MINDENKI SZÍNHÁZA/
Vég András színész. /KERESZTÉNY IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ/
Kárer László: /L-FLY MUSIC RECORD/
Fehér György főszerkesztő: Igényes bulvár internetes kulturális weboldal. http://www.igenyesbulvar.hu/
Vég András kreatív igazgató: Monncraft internetes kulturális weboldal. http://www.mooncraft.hu/
Szabados Melinda szerkesztő: Fenomena internetes kulturális weboldal. http://www.fenomena.hu/


Szóvivő: Kriszt László rendező-koreográfus.

Kapcsolat:
kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com