Magyar művészsorsok a 21.században.

Azokról a színészekről, táncosokról, énekesekről szól, új blogbejegyzés sorozatunk, akikről nem csak elfeledkezett a színházi (film) szakma, hanem nem futották be azt karriert, amelyet pedig megérdemeltek volna, tudásuk, tehetségük, kitartásuk, színház-szeretetük okán.
Ha, neked is van egy történeted, akkor küld el, mi közzétesszük!

Bevezető:
A színész szakmája, (ha belülről fakad) a létmódjává válik, szerencsés esetben egy életre szól. Azonban színész sors és színész sors közt nagy különbségek vannak, amelyben nem mindig a tudás, a tehetség dönti el a szakmában elfoglalt helyét. Sokban számít, hogy fel tud e kerülni a fővárosba, (mert még mindig Budapest-centrikus a színházi szakma) vagy vidéken ragad, megtalálja e, pár nagy filmszerep vagy éppen elkerüli, tud e szakmailag fejlődni, vagy szépen lassan leépül, összefoglalva, kap e esélyt az élettől, a sorstól, az Istentől hogy kiforrja önmagát, kiadja magából mindazt, amit átütő erőnek, tehetségnek, csodának nevezünk. Azt mondják, hogy a tehetség utat tör magának, sajnos ezt meg kell cáfolni, éppen fordítva van, ugyan is a tehetség lelkileg sérülékeny, sokszor öntörvényű, hajlamosabb az önpusztító létmódra vagy is, a legkiszolgáltatottabb a szakmán belül.  Új sorozatunkban helyt adunk azoknak a történeteknek, amelyek azokról a színészekről, táncosokról, énekesekről szólnak, akik többet érdemeltek volna! (Kriszt László rendező-koreográfus).

Szerző: Lukácsi József  színművész. Időpont: 2021. 06. 29.
Mindig azokról a színészekről beszélgetünk és emlékezünk, akik a tehetségük és szerencséjük révén, mindig a topon vannak és voltak. Igen! – milyen nagyszerű művészeink vannak és voltak. Kezdjük az elején. 1982-ben diplomáztam a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Marton Endre rendező-tanár osztályába kerültem. Színészmesterség tanáraink voltak még – Félix László és Léner Péter. Tizenheten kerültünk egy osztályba. Indult egy másik színész osztály is 1978- ban, Major Tamás színész-rendező vezetésével. Harmincöt tehetséges színi-növendék kezdte tanulmányait nagy izgalommal. Várkonyi Zoltán volt akkor a direktor. 1979 tavaszán sajnos az égi társulathoz költözött. Sokan kirostálódtak, de akik maradtunk és színész-diplomát kaptunk, nagy örömmel indultunk neki a pályánk kezdetén, ki vidéken, ki Budapesten kamatoztatta tehetségét különböző teátrumok színpadán. Most nem magamról írnék, hanem azokról az elfelejtett színészekről akik nem kerültek igazán a megérdemelt tehetségük során oda ahova a sors vezette őket. Nem írunk, nem beszélünk róluk. Ugyan egy színész-lexikonban néhány sor és fénykép megjelent a diplomás színészekről. Ki mikor kezdte és folytatta a pályát, ki mikor lett érdemes művész, Jászai Mari díjas, Kossuth-díjas kiváló művész. Nagyságrendben csak azok kaptak érdemben vagy nem érdemben elismerést akik nagyrészt kaptak olyan szerepeket, amivel ismeretségre tettek szert, mind színházi és filmbéli alakítások során. 1978 óta több száz növendék kapta meg a megérdemelt diplomáját. Vajon hány színészre emlékezünk ezekből? És ez nem költői kérdés! A szakma gyakran mindig ugyanazokat a neveket (figurákat) használta és ma is használja, akikkel már „tele van a padlás”! Ugyanazok az arcok, hangok. Nincs igazán megbecsülése a színészeknek, sem erkölcsileg, sem anyagilag. Kivéve annak a negyven-ötven szerencsésnek akik topon vannak és voltak. A szakma nagyon felhígult. Ma már utcáról toboroznak szereplőket különböző szerepekre, rendezők. Most egy volt osztálytársamról fogok beszélni. Karczag Ferencről, aki az akkori évfolyam egyik legtehetségesebb növendéke volt. Boldogan vette át ő is a színész diplomát. Vidéki városokban kamatoztatta sikeresen a pályáját. Ma már a megérdemelt nyugdíjas éveit éli. Emellett tanít és dolgozik is a színházakban, ahova hívják. Rendez is! Vajon ma Magyarországon hányan ismerik ezt a nevet?!? 2009-ben megkapta a Jászai Mari díjat. Ő csak egy példa a sok színész közül. Egy nagyon kedves barátom említette Haumann Péter Kossuth-díjas színművész mai helyzetét. Saját bevallása szerint visszavonul a színjátszástól, nem tér vissza a színpadra, elhagyja a pályát. Sokunk szívében ez megrökönyödést okoz, riportok özöne készül a művész úrral és őszinte sajnálkozás van irányába, akit a szakma a tenyerén hordott, megérdemelten. Vajon hány tehetséges színész fejezte be a pályát érdemtelenül, de riportok nem készülnek, megemlékezések sem, hiszen majdhogynem ismeretlenek. Én most ezekre a színészekre gondolok, akik már nincsenek, vagy vannak még , de nem írunk és beszélünk róluk. Tisztelettel egy nyugdíjas diplomás színész!

Kapcsolat:
mindenkiszinhaza@gmail.com