Valóság és látszatvilág, avagy az online tér hamis illúziója.
A vita, a vélemények ütköztetése mindig előremutató, míg a hallgatás maga a feladás!
Egészen paradox az a helyzet, amikor az interneten próbálom kifejteni, egyben külön választani a net valós értékeit, a pusztán csak neki tulajdonított (hamis) értékeitől. A 90-es évek nagy technikai és kommunikációs robbanása kétségkívül az internet volt. Euforikus lázba hozta a világ valamennyi országát, az akkori fiatal korosztályokat. A fiatal (90-es évek) generációja ebbe vélte felfedezni a fennálló társadalom iránti ellenszenvét, (akárcsak a 60-70-es évek nagy generációi a popkultúrában) az önmeghatározásának kifejezési formáit. A 20. századvégre felgyorsult élettempó, a reklám piac szétfeszített határai, az információ tengerben lubickoló, és az egyre jobban meghatározóvá váló média korában robbant be, ragadta magához, majd tette mindenhatóvá önmagát az internet. Mára kimondhatjuk, hogy ami nincs fent az interneten, az nem is létezik, persze létezik, de hogy nem jut el a széles nagyközönséghez, az biztos. Napjainkra ez a kultúrahordozó, mint olyan, önálló kultúrává vált, elnyomva maga alatt mind azt, amelyet eredetileg csak közvetíteni akart. Fentiek mellett ugyan akkor, sok minden világossá is vált számunkra a net létrejötte óta. S hogy ne egyoldalúan (csak negatívan) nézzük az internet kizárólagossá válását, kétség kívül elsődlegessé vált az információ áramlás világában, hiszen ma már, ki olvas papír alapú újságot, vagy reggel kinek ne az lenne első dolga, hogy bekapcsolja a gépet és körbenézzen a nagyvilágba. Az iskolák túlnyomó részében a dolgozatok, a diplomák többsége is az internetet alkalmazva születik meg, nem beszélve a kapcsolattartás (email, Facebook, stb.) számtalan lehetőségéről. Persze vannak olyan Európai országok ahol már az írás tantárgyat sem tanítják, hiszen a netthasználat nem igényli. Színházi szakemberként adódik, hogy a saját világomon keresztül látom a net mindenhatóvá válásának folyamatát, szerény pozitív és hatalmas negatív hatásmechanizmusát. Pozitív mert, segíti a gyors információ elérést, a pillanatnyi kapcsolattartást, a közösségi térbe való gyors megjelenést, a sor tovább bővíthető, s negatív, mert lezülleszti a szellemi gondolkodást, (hiszen hol is érheti el a könyv által biztosított kulturális élményt) elszakít a személyes kapcsolatoktól, (virtuális kapcsolatokat adva helyette) és ugyan így, a sor itt is végtelen. Természetesen nem vállalkozhatok a net, negatív és pozitív példáinak részletesebb közreadására, hiszen az, jóval meghaladná ennek az írásnak a lehetőségeit, de nem is ez a szándék. A cél nem kevesebb, mint hogy szét válaszuk, magát a kultúrát és annak közvetítésére vállalkozó technikai eszközt, az internetet mert, hogy a kettő, nem ugyan az.
A mindenkori kultúra megélése, elsajátítása, átadása mindig is személyes térben és időben, tehát a jelen idejű valóságban funkciónál, működik, ahol kialakul egy (minőségi) viszony a személy és tárgy, személy és személy közt, másként, a leadó-átadó és a befogadó közt. Legjobb példa erre a mindenkori színház, hiszen hogyan is helyettesíthetné a stream (online) előadás a valóságos színházi élményt? Sehogy. Mert hogy: “a málnaízű szörp, nem azonos a málnaszörppel”, még ha nagyon hasonló is, de nem azonos.
Nincs az stream (online) előadás (málnaízű szörp) amely azonos értékekkel bírna a személyes élményt nyújtó, élő előadással (málnaszörppel). És itt elérkeztünk a hasonlóság és az azonosság kérdéséhez. Ugyan is a net által nyújtott élmények, a virtuális valóság, habár hasonlóak, közelítenek a valós élményekhez, de nem azonosak velük. Egy koncert, vagy egy múzeumlátogatást példakép hozva, óriási különbség van a virtuálisan megélt élmény és a valóságosan megélt múzeumi és koncert élmények közt, de a példák itt is hosszan sorolhatók. Elmondható hogy a net, kizárólagosságra törekszik, (ott vásárolj, ott tájékozódj, ott tarts kapcsolatot, stb.) s habár jelenleg mindez még csak (reklám, vásárlási szokások, kapcsolattartás, irodalom, film, stb.) területeken tapasztalhatjuk, de ne legyen kétségünk, hogy, egy irányított és kontrollált Orwelli világ képét vetíti elénk.
A pandémia alatt a nettől várták (nem kevés szakember) hogy megoldja, sőt felváltja az iskolákban abbamaradt személyes, jelenidejű oktatást, aztán már úgy nyilatkoztak, (ezek a szakemberek) hogy csak besegít a kényszerhelyzetbe került tanároknak és diákoknak, de amikor a kutatások igazolták, hogy a diákok és a tanárok többsége frusztrációval küzd, egyszerűen csendbe maradtak. A kutatások arra is rámutattak, hogy az önmagát mindenhatónak tartott internet olyan negatív pszichológiai utóhatásokkal bír, amelyekre-egyenlőre nincs gyógymód. Hiszen hogyan is lehetne, egy önmagát, virtuális térbe helyező fiatalt, (s ebből nem kevés van) visszahozni a valós életbe? Mert a net, a valós életesemények helyett a virtuális életélményeket, a nehezebb úton megszerezhető tudás kompetenciák helyett a gyorsan megszerezhető tudás látszatát nyújtja, ezek mellett elveszi a valós gyermek és ifjúkort az ebben felnövő generációktól. Mind ez azt eredményezi hogy generációk egész sora válik “virtuális” függővé, s az életben felmerülő problémákra nem tud, nem képes valós válaszok adására. Hasonlóan egyes színházak vezetőihez, akik hozsannáztak a saját online előadásaik láttán, sőt kifejtették, hogy ez a színház jövője. Hát kérem, ilyenkor nem is tudom, hogy mit mondjak! A valóság és a látszatvilág nagy csatájának lehetünk tanúi, de nem csak is tanúi, hanem kiszolgáltatottjai, elszenvedői.
Mert ez a látszatvilág nem az emberi szabadság, hanem éppen ellenkezőleg, az ember kontroll alá vételét szolgálja, mindezt az óriás konszernek, cégcsoportok, vállalatok háttér irányításával, hiszen az ingyenesség nevében az internet, embereket tömegként kezelve tudják érvényesíteni a mindenható piaci érdekeiket.
Utószó: „Csak egyszer valamikor, a távoli jövőbe, nehogy kialudjon a villany, ne legyen áram, mert akkor vissza kell térni az embernek a valóságba”!
Kriszt László rendező-koreográfus.
Előtte:
Utána: