SZFE-ről komolyan! Na, ez most kemény lesz, skacok!

Na, ez most kemény lesz, skacok!

Csak nézzük az SZFE-en történteket, és nem nagyon csodálkozhatunk, mert hogy amit a balliberális kultúroldal kisajátított az elmúlt 30 évben, azt most (erőből) átveszi a Jobboldali kultúroldal. Hogy jobb lesz e? A fene se tudja! De nem is ez a lényeg, hanem az hogy mi lesz így a magyar színjátszással, (ilyen ideológiailag elvakult légkörben) meg, hogyan lehet megakadályozni a további értékvesztést, meg, hogyan lehet utat mutatni a jelenlegi művésszé válni akaró fiatal színész generációknak? Egyszerűen és tömören, így, sehogy. Jelenleg az “enyém a vár, tied a lekvár” játék folyik a Vas utcában, pedig már jó régen, értékválságba süllyedt az egész színházi szakma, aminek csak a lecsapódását láthatjuk a Vass utcában. A mára kialakult helyzetnek persze, több előjele volt, attól kezdve, hogy ki került, hogyan, kinek a (politikai) támogatásával az adott színház-igazgatói székbe, egészen odáig hogy a mindenkori kormányoldal, (mesterségesen) támogatja a mindenkori színházat, (ezért természetszerűleg beleszólást igényelve) s ezzel indirekt módon megszabva a magyar színházi kultúra fejlődési (működési) irányát.
Itt a, “valamit, valamiért” elv működik. De térjünk vissza, az eredeti témánkhoz az SZFE-hez.
Már ott elhibázta a balliberális kultúroldal, hogy hagyta a Főiskolát, Egyetemmé avanzsálni, de ugyan ilyen hiba volt a Táncművészeti Főiskola, Egyetemmé változtatása is. Mert lássuk be, aki csak egy kicsit is, ismeri a felsőfokú színészképzést, és a színházi működés struktúráját, az tudja, hogy a gyakorlati képzés mellett, ami hangképzés, korrepetíció, tánc, beszéd, színészmesterség, akrobatika, valamint a felkészülési próbák mellett az elméleti tanulmányok elsajátításra maximum, Főiskolai szintű felkészülési idő jut. Mert az Egyetemmé válással, nem lett több táncóra, énekóra vagy színészmesterségóra, hanem az elméleti tantárgyak mennyisége nőt meg, jócskán.
Itt már paradox helyzetben kerültek a színésznövendékek. Persze amikor az SZFE, Egyetemmé vált akkor, nem ez volt az elsődleges szempont, hanem az azt kitaláló és megvalósító (jó pár) vezető tanár fizetésének nagymértékű megemelkedése, s a természetszerűleg párosuló rangkórság.
S mielőtt valaki azt mondaná, hogy ez nem igaz, meg elhanyagolható, akkor vesse össze a Főiskolai fizetési kimutatásokat az Egyetemmé válás utáni fizetések kimutatásával, s nézze át azokat a (tanári) címeket, amiket az egyetemmé válás után jó páran megkaptak! Továbbá, ami teljesen félre lett víve az SZFE-ben az volt, hogy az elmélet (lásd: tanszéki felépítés) teljesen maga alá gyűrte a gyakorlati képzést, (ezt sokan, nagyon sokan meg tudják erősíteni) és a színészképzés az 1-ről a 12-ik, de az is lehet, hogy a 14-ik helyre szorult vissza abban az intézményben, amely nevében hordozza a színésznevelés elsődlegességét.
Így az sem meglepő hogy az összes képzés, ugyanazon a három helyszínen folyik jelenleg, mint annak előtte, amikor még Főiskola volt. Hogy is van ez? Egyetem lett, dupla annyi szakkal, tripla annyi tanárral-növendékkel, változatlan infrastruktúrával? Vagy is mára, az SZFE egy nagy-nagy elméleti vízfejjé vált, nem kevés középszerű tanárral megspékelve, (tisztelet a kivételnek) sok felesleges (fizetős) szakkal, és OKJ-s képzéssel kitömve.
Nem arról van szó, hogy nem kell Egyetemi szintű színházi és filmes képzés, vagy nem kell elméleti szakembereket képezni, mert kell, de nem ilyen arányban, s főleg nem a színészképzés területén. Mert tegyük fel őszintén a kérdést, kell ennyi Egyetemi végzettségű film, színházi rendező, esetleg „fizikai” koreográfus, vagy színész? Van rájuk kereslet? És akkor még nem szóltunk, a határon túli, hasonló szakirányt végzettekről, aki szép számmal vannak jelen! A választ, tudjuk. Arról beszélünk, hogy a jelenlegi színészképzésre rátelepedett egy, színészi értelemben, színvonalat nem hozó Egyetemi elméleti képzési követelményrendszer. Ugyan is, vagy tanulom és gyakorlom, később mindezt kiegészítem színházban való munkával a színészi tárházamat, vagy készülök az elméleti tantárgyak, Egyetemi szintű elsajátítására. A kettő üti egymást, vagy ha nem, akkor az csak valamely tudásterület rovására sikerülhet, már ha ezt, sikernek tekinthetjük.

Szakmai és morális válságban vergődik a hazai színházi világ!
A jobboldali kultúroldal ezidáig, nem mutatott fel kimagasló színházi értékeket, ha csak azt nem, hogy felfuttatták (saját színházaikban) a keresztény és nemzeti színjátszást, ellentétben a liberális, “mindent szabad, mindent lehet” színházával szemben.

A színészképzés területén a Kaposvári Egyetem szintén nem hozta el a színész utánpótlás messiási csodáját, mert ott is hasonló elven működik a jobboldali Egyetemi képzés, mint a balliberális-oldali SZFE-én, talán ezért sem várhatunk csodát a Vas utcában. Csak egy példa: Kaposváron, akárcsak a Színműn, általában az adott osztályfőnök, csupán a nevét adja az osztályhoz, a tanársegéd pedig tanít, (jobb esetben) miközben az osztályfőnök rendez itt is, ott is, (nem kevés pénzért) de legalább a vizsgán találkoznak, s már ez is valami.

Mind Kaposváron mind-pedig a Színműm, az adott ideológia mentén kialakult kulturális megközelítést próbálják kizárólagossá tenni. A két kultúrahordozó oldal, nem veszi észre, hogy pont ezzel zárnak ki, szinte minden más értékkelbíró kulturális horizontot a növendékek elől. 

Összefoglalva az elmúlt közel 30 év bajait és problémáit (itt jóval több problémás területrész létezik), egy teljesen új, szerkezeti struktúrára van, illetve lesz szükség a későbbiekben.

Epilógus:
A színészek nem kis hányada, helyezkedik, (politikailag) vagy ide, vagy oda, (mert hogy a legkiszolgáltatottabbak közé tartozik, maga a mindenkori színész) a színházvezetők pedig felvállaltan balliberálisak vagy jobboldaliak, nem feltétlenül hitből, inkább csak érdekből. Azt sosem értettük, hogy egy színházi adaptáció mondanivalóját (ha irodalmilag értékes) miért egy politikai ideológiához kötve lehet megtalálni? Ki érti ezt?
Ha baloldal van hatalmi pozícióban polipként telepszik rá a színházra, ha a jobboldal, akkor nincs kegyelem.
Pedig a szakma többsége, középen van!
Csak rájuk meg ki figyel? Igaz, ők nem emelik fel a hangjukat, kár! Aki éppen fent van, (hatalmi oldal) osztja a tehetséget, aki lent van, kiabál, hogy nincs művészi szabadság, s fordítva. Tehát aki életben akar maradni, annak el kell adnia magát (a független alkotói szabadságát).
Mert a (valamelyik kultúroldal által) támogatott, s ezzel együtt a lehetőséget kapó előadóművész, alkotó, vagy színházigazgató hogyan is merne a saját támogatói köre által képviselt világnézetet vagy nézőpontot górcső alá venni, netán tán kritizálni? És itt, el is tűnt a mindenkori szabad színházművészet. Mindez azért, mert nem a színházszeretet, a színházi szakma értékei kötnek össze, hanem az ostoba világnézeti hovatartozás oszt meg minket, amibe éppen csak, a Magyar színjátszás rokkan bele.

Tisztelt színházi szakma! Vegyétek észre hogy túlgondoljátok önmagatok társadalmi jelentőségét, nem vesztitek észre hogy az élet, megvan nélkületek is, mert (jelenleg) az emberek sokkal életbevágóbb problémákkal küzdenek, s ti, ahelyett hogy segítenétek nekik, önző módon, csak is saját magatok barikádharcával vagytok elfoglalva. (Tisztelet a kivételnek!)

Éppen fentiek okán, balliberális vagy jobboldalnak, önmagát eladók figyelmébe ajánljuk Ady Endre versét!
Nem mintha ez, megoldást kínálna az SZFE kálváriájára!
De talán elgondolkodunk!
S már, ez is valami.

A nagy Kéz törvénye

Látjátok, feleim, ti búsak,
Vigadók, harcosak, levertek?
Egy tréfás Kéz fölírta az égre:
Ember-pajtások, erre gyertek.
 
Bolond, nagy Kéz, iromba betűk:
Tíz öltő szeme belefárad.
S mire az írást jól kibetűzzük,
Már el is futott néhány század.
 
S mi táncolunk a nagy Kéz alatt.
S mennyi jóság hal meg kevélyen,
Véres fejjel és mennyi ős-szépség,
Mert betűket látunk az égen.
 
S a Kéz, a nagy, tréfás Kéz, figyel:
Van még itt lenn hívő Pietro?
S ha a betűket már-már olvassuk,
Ő letörli, s új betűket ró.


Ha van észrevételed, akkor itt megtalálsz bennünket!

Kapcsolat:
mindenamiszinhaz99@gmail.com