Minden ami színház » Színház

Riadó színmű /keresztmetszet/

krisztl — Wed, 31 Dec 2025 07:24:11 +0000

-

-

Írta: Krzysztof Choiński
Fordította: Balogh Géza
Színpadra alkalmazta: Kriszt László

Férfi: Kovács Molnár József

Lány: Csanádi Petra
Grafika: Kárer László

Díszlet: Merenics Zsófia

Média menedzser: Maximilian Kristóf
Producer: János Horváth /USA/

Rendező: Kriszt László

Részlet:
A tervek készen voltak. Minden ki volt dolgozva a végső győzelem első évfordulójára. Egy hatalmas síkságon gyűltek volna egybe százezrek. Százezrek? Talán milliók. Régi harcosok, katonák, fiatalok. Nők és gyermekek. Iskolások, sok-sok iskolás. És a gigantikus, égbenyúló tribün tetején ott áll ő. Egymaga. Mint egy isten. Fanfárok. Üdvrivalgás. Néma tisztelgés a hősök emlékének. Azután… azután a tömeg utat nyit és díszlépésben végigvonul a kiválasztott – bátrak közt a legbátrabb, hívek közt a leghívebb – és jelentést tesz. Eljönnek keletről, nyugatról, északról és délről. Készül a nagy mű. Mindent elkövetünk, hogy az emberiség megtanulja a rendet és megtanulja tisztelni a mi jogainkat. Azon fáradozunk lankadatlan szorgalommal, hogy kijelöljük a népek helyét a mi világunkban. A világ minden tájáról jönnek az emberek. És sehol, amerre a szem ellát, sehol egyetlen zsidó. Sehol egyetlen lengyel. Ott ahol Varsó állt valaha – pusztaság. Minden hónapban egymillió orosz pusztul el. Párizs nincs többé. Lordok háza nincs többé. New York kilakoltatva. Helyén a világ legnagyobb méretű gettója – több százmillió ember – zsidók, lengyelek, oroszok, négerek. Örök hűség. Dicsőség neked! Dicsőség!
-

Leírás:

Egy volt SS tiszt, aki Auschwitzban gázkamrába küldte a zsidókat rejtőzködve, de megúszta az igazságszolgáltatást. Rémálmai azonban vele maradtak, ezek minden nap kísértik őt, szabadulni nem tud tőlük. Minden élő embert meztelennek lát, ahogyan anno a krematóriumok előtt. Egyik alkalommal, egy vadidegen lányt pillant meg, aki nem volt meztelen számára, nem tudta, hogy az egyik volt áldozata az, aki túlélte a borzalmakat. Eltervezi, hogy betör a lány lakásába és foglyul ejti, mert úgy gondolja, ha rátudja venni, hogy önként megszabaduljon a ruháitól, akkor feloldozásba részesül. Ördögi terv, egy ördögi világban!
Izgalma, fordulatos mélylélektani színmű, amelynek vége, nem feltétlenül az, amire mindenki számítana!
–

–
Rendezői gondolatok:

A Kazán István Kamaraszínház kreatív csapata régóta gondolkodott a holokauszt illetve zsidó témájú témájú darabok /Lásd: Sárdi Mária: Kislány a pokolban holokauszt monodráma. Tadeusz Borowski: Auschwitzi Napló holokauszt monodráma. Szenes Hanna: “A hegedű” színmű. Vagon Naplók: Emlékezés Mohácsi Jenőre. Herzl Tivadar: Izrael Lángja monodráma./ más-irányú megközelítésén, színpadra vitelén. Aztán egy szerencsés véletlennek köszönhetően, hozzájutottunk Krzysztof Choiński által irt: Riadó című színmű kéziratához. Utána jött a dramaturgiai munka, a leendő színdarab tempója, ritmusváltásai, időtartalma, emberi mélységeinek megjelenítése, amelyek nagyban befolyásolják a leendő színpadi művet. Amiben más lesz a “Riadó”, színmű mint az eddigi zsidó témájú darabok, hogy bemutatja azt az “ordas eszmét” amely /sajnos/ napjainkban is jelen van világunkban. Ha a józan ésszel bíró emberek ebből nem okulnak, akkor semmiből!

Partnerek: Esti Hírlap. Kazán István Kamaraszínház. Global Színház. Luxemburg Group Production. MaxLine Média. Gershwin Produkciós Iroda. Hunnia Film. Global Tv.

Web: www.kazanistvankamaraszinhaz.hu
Kapcsolat: kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com

„Szabadság a halálsoron” dokumentum dráma (1956-2026)

krisztl — Wed, 05 Nov 2025 05:37:36 +0000

A Kazán István Kamaraszínház bemutatja az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából készült különleges dokumentum drámát.

A dokumentum dráma, megtörtént eseményeket dolgozz fel, dokumentum filmfelvételek felhasználásával, bemutatva az elnyomó kommunista gépezet brutalitását. A dokumentum dráma színtere a halálsoron és a vérbíróságon játszódik, ahol az 56-os forradalmárok várják az elkerülhetetlent, ezen időszak alatt megrendítő egyéni életsorsok rajzolódnak ki. A halál soron lévők egyben azonosak, hősiesen vállalják az 56-os forradalomba való részvételüket és nem tudják, hogy megérik e, a másnapot. A dokumentum dráma az 1989-ben Nagy Imre újra temetésén fejeződik be, ahol a túlélők hallgatják Orbán Viktor nagy-hatású, lélekszabadító beszédét. Az előadás nem titkolt célja, hogy megrendítő őszinteséggel mutassa be a mai fiatal generációknak az elnyomó kommunista diktatúra embertelenségét.
–

Alkotók:
Írta: Baranyecz János
Projekt menedzser: Rosenfeld Dániel Imre
Média menedzser: Maximilian Kristóf
Grafika: Szloboda Andor
Videó-vágás:
Producer: János Horváth /USA/
dramaturg-rendező: Kriszt László

–
Kapcsolat: kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com
–

Partnerek:
NKA. Esti Hírlap. MaxLine Média. Luxemburg Group Production. Fészek Művészklub. MAZSISZEM. Gershwin Produkciós Iroda.

Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez monodráma 2026

krisztl — Tue, 23 Sep 2025 04:06:09 +0000

Részlet: „Amikor rád gondolok, mindig fáj, nagyon fáj, üresség van a szívemben. Már minden lehetőség távollá vált, amikor felcsillant egy reménysugár: talán beteljesülhetsz, egy csöppnyi élet a semmiből. Belém villant a remény, eljöhet az, amire oly régóta várok. Olyan mintha egy puskagolyó találna el. Innen kezdve lélekben már nem én voltam egyedül, ketten voltunk, te és én”.

Kazán István Kamaraszínház bemutatja!

Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez monodráma
Közreműködik: Sarbó Kata
dramaturg-rendező: Kriszt László
-
Gondolatok a monodrámához.
A nők nem kevés részének a gyermekvállalás, egy gyermek világra hozása csupán, be nem teljesült álom. Az előadás dramaturgiája az igazi feszültséget innen indítja majd viszi végig, itt hatol a néző elevenébe. Ebből a kontextusból közelít a kétségek és vívódások mélységeibe, hozza felszínre majd bontja elemeire azokat a női mélylélektani rétegeket, társadalmi relevanciákat, amelyek végtelen széles hullámzásaival, ellentmondásaival is, az életigenlés mellett áll ki. Sarbó Kata egy csodálatos színésznő, aki végig vezeti a nézőt egy érdekfeszítő, sok nő által eltitkolt érzelmi probléma hullámverésein, de aki végül épségben partot ér. /Kriszt László rendező/
–
“Aki be akarja tölteni női mivoltát, aki nem adja fel hitét a lehetőség lehetőségét, aki küzd a végtelenségig, aki nem fél a kétségektől, aki nem riad meg a szenvedéstől, és aki fáradhatatlan a válaszok keresésében, azoknak ajánlom!” /Oriana Fallaci/
–
Időpont: HAMAROSAN
Helyszín: HAMAROSAN
–
Főtámogató: Esti Hírlap. MaxLine Média. Gershwin Produkciós Iroda.
Partnerek: Luxemburg Group Production. Global Színház. Heti Tévé. Fészek Művészklub.

Kapcsolat:
kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com Web: www.kazanistvankamaraszinhaz.hu

Oriana Fallaci: Letter to a child never born - monodrama
Performed by: Kata Sarbó
Created and directed by: László Kriszt
–
The annex:
„When I think of you, it hurts, hurts too much and at the same time, I feel an empty void inside of me. Just when all possibilities became far too distant, suddenly, some light of hope emerged. You might come true, a tiny life out of nowhere. After such a long time, I felt hope again. It was as if a bullet had struck me. From this very moment, it could only mean, I am not alone anymore, it was the two of us already, you and me.”
–
Thoughths to the play:
For many women, having children, simply giving birth to a child, is an unfulfilled dream. The dramaturgy of the performance starts from this point and carries the real tension throughout, penetrating the viewer’s consciousness. From this context, it approaches the depths of doubts and struggles of a woman’s mind, bringing to the surface and breaking down the layers of female psychology and social relevance that, even with their endless fluctuations and contradictions reaffirms the beauty of life. Kata Sarbó is a wonderful actress who guides the viewer through the waves of the intense inner turmoil hidden by many women, but who ultimately reaches the shore safely. / László Kriszt – director/
–

„ To women who want to fulfill their femininity, who do not give up on their faith, and beleive in the potential, who do not fear doubts and ready to fight endlessly, to those who wonder why without growing tired and at the cost of suffering – this book is dedicated.” /Oriana Fallaci/
–

–
Main sponsors: Esti Hírlap. MaxLine Média. Gershwin Produkciós Iroda.
Partners: Luxemburg Group Production. Global Szinház. Heti Tévé. Fészek Művészklub.
–
Contact:
kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com
www.kazanistvankamaraszinhaz.hu

Filmszínész kurzus 2026

krisztl — Wed, 13 Aug 2025 03:22:47 +0000

Hat alkalmas, 2025 nyári filmszínész kurzust tartott a Luxemburg Group Production, Gershwin Produkciós Iroda, CafeArt Stúdió a Max Line Média, és a Global Tv támogatásával. Következő 2026 filmszínész kurzusokra jelentkezés: 14 évtől, fényképes, motivációs levélben! gershwinprodukcio@gmail.com

A filmsorozat színész képzés célja volt a kamera előtti színészi munka specifikus elemeinek és filmszínészi technikák elsajátítása, valamint a stábbal való együttműködés gyakorlása. A résztvevők a beszédtechnika, művészi beszédtől egészen a helyzet és szituációs gyakorlatokon keresztül a kamera előtti részvétel, beszéd, mozgás, improvizációig, egy átfogó betekintést kaptak a stábbal (rendező, operatőr, stb.) való közös munkáról. Kriszt László rendező, színész pedagógus és Cziránku Péter operatőr, széles skálán mutatták be a filmgyártás, filmalkotás gyakorlati filmszínészi aspektusait. A filmszínész kurzus egyben felkészítette a résztvevőket, más filmes castingokon való eredményes részvételre. A képzést megtekintette a Luxemburg Group Production tulajdonosa, János Horváth producer. /USA/ A filmszínész kurzus a Max Line Média, Global Tv, Gershwin Produkciós Iroda, Luxemburg Group Production és a CafeArt Stúdió közös koprodukciójában valósult meg, amelyet 2025 késő őszi időszakában újra meghirdetünk az Esti Hírlap kiemelt támogatásával.
Az elmúlt és a következő filmkurzus kapcsolódik a Max Line Média, az Global Tv új filmsorozatához, amely forgatása 2026 tavaszától indul.

Ha szeretnél bekerülni a sorozatba, és/vagy érdekel a filmsorozat színész /önköltséges/ képzés, akkor egy fotóval és motivációs levéllel tudsz jelentkezni! Alsó korhatár: 14 év. Budapesti képzésekre: E-mail: gershwinprodukcio@gmail.com

Időpont: Hétvégenként szombati napokon. /4X45 perc/
Helyszín: Budapest. Belváros.
További részletek: Hamarosan.
–
–

–

–

–

.
-
– Cziránku Péter operatőr
-
– Kriszt László rendező

–
Kapcsolat:
Budapesti képzésekre: E-mail: gershwinprodukcio@gmail.com

“Legszebbnek lenni, nem volt elég” monodráma

krisztl — Mon, 11 Aug 2025 15:40:36 +0000

Az első magyar /zsidó/ szépségkirálynő igaz története.

Kazán István Kamaraszínház bemutatja!
“Legszebbnek lenni, nem volt elég” Az első magyar /zsidó/ szépségkirálynő igaz története.

Simon Böske: Kondorosy Csilla
Díszlet-jelmez: Merenics Zsófia
Média producer: Maximilian Kristóf
Produkciós menedzser: Rosenfeld Dániel Imre
Kamera-vágás: Kárer László
dramaturg-rendező: Kriszt László
Producer: dr. Mészáros Jánosné
Co producer: Luxemburg Group Production – János Horváth. /USA/
Szaktanácsadó: Dr. Szarka Lajos
Időpont: HAMAROSAN
Helyszín: HAMAROSAN

–

–

Részlet a monodrámából:
„Kordokumentum, visszaemlékezés, vagy csak a fiatalság csodája, nem tudom. Fiatalnak lenni épp úgy nem volt könnyű a 20-as, 30-as években, mint manapság. Persze minden fiatal csak a maga történelmi valóságában élheti meg az emberi élet eme legszebb korszakát, amiben az élet, annak megélése, végtelen lehetőségeket, csodákat, sikereket, kudarcokat és szerelmeket hordoz. A 20-as évek végén Magyarország, majd Európa szépségkirálynőjének választottak, előttem hevert a fél világ. Hölgytársaim fele csodált, másik fele irigyelt, a férfiak pedig, nos hagyjuk is őket. De ahogy az imént említettem, minden korszaknak megvolt a maga árnyéka. Zsidó lánynak lenni, még ha Európa szépségkirálynője is, cseppet sem volt könnyű, főleg akkor amikor a fasizmus árnya beterítette egész Európát, s az én szeretett hazámat, Magyarországot. Akkoriban az újságok így írtak rólam! “Európa legszebb, tündöklő szépségkirálynője a magyar Simon Böske, kár, hogy zsidó.” Amikor hírül hozták, először nem kaptam levegőt, majd elsírtam magam az emberi gonoszság ilyetén megnyilvánulásán. Akkor még nem tudtam, hogy sokkal nagyobb borzalmak várnak rám, s hamar megtanultam, legszebbnek lenni, nem elég. Élettörténetem egyszerre különleges és egyszerre hétköznapi, amely zsidó nőtársaimhoz hasonlóan, tele volt szenvedéssel, de mind ebben talán nem is én vagyok a fontos, hanem az akkori emberek, nők és anyák, asszonyok és lányok, mindazok, akik megszerették volna élni fiatalságuk csodáját, s amit az akkori sötét történelmi korszak elvett tőlük. Ha megadatik számodra, ne a szépséged járjon elől, hanem az emberséged”! /Simon Böske/.
–

–
Partnerek:
Global Tv. Esti Hírlap. Luxemburg Group Production. Gershwin Produkciós Iroda. Kazán István Kamaraszínház. Globál Színház.
–
Kapcsolat: kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com
–

További részletek:
www.estihirlap.hu
www.kazanistvankamaraszinhaz.hu

Kazán István Kamaraszínház előadások – Esti Hírlap különszámok 2025-2026

krisztl — Mon, 30 Sep 2024 16:32:14 +0000

Kedves régi és új olvasóinknak bemutatjuk a Kazán István Kamaraszínház olyan produkcióit, előadásait, amelyek méltán váltak telt-házas
sikerré. Mind ezek alapozták meg az Esti Hírlap a Global Színház és a Kazán István Kamaraszínház jelenlegi és jövőbeli együttműködését. Bemutatjuk tovább Kriszt László dramaturg-rendező eddigi színházi alkotói munkásságát, akivel a jövőben minden bizonnyal találkozni fognak. Kapcsolat: kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com

Aktuális:
2025. szeptember 18-21
Zichy-kastély Nágocs
–
-
-
-
-
-
-
-

-

-
-
-
–

–

–

–

–
-
-

–
-

–
Kapcsolat:
kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com

A nemzeti kultúra és művészet a társadalom láthatatlan összetartó szövete!

krisztl — Tue, 23 Jul 2024 04:11:41 +0000

A nemzeti kultúra és művészet /különösen a színház/ a társadalom láthatatlan összekötő-összetartó szövete, /erős, ugyanakkor rendkívül sérülékeny szellemi és lelki organizmus/ amit óvni kell!

„A soron következő generációk küldetése nem alul, hanem elérni és felülmúlni az előttük lévő generációk által létrehozott értékeket”! Manapság ennek éppen az ellenkezőjét látjuk, tapasztaljuk. Magyarország kulturális intézményi szerkezete, működési mechanizmusa, minőséget hordozó küldetése változásra érett, immár több mint 30 éve, ezért mondhatjuk azt, hogy honi kulturális életünkben még várat magára a “rendszerváltás”. Ezért szembesülünk nap, mint nap, azzal a bulvár kulturális jelenséget igazolandó “erre van igénye a közönségnek”, ledegradáló szlogenekkel. Ahhoz, hogy lássunk egy jó filmet vagy egy jó színházi előadást, tíz gyenge filmet és tíz középszerű színházi előadást kell végig szenvedni, nem kevés pénzért. Fentiekkel nehéz vitatkozni. /persze mindig lesznek olyanok, akik sem a tényeket, sem a valóságot nem fogadják el, lelkük rajta/. Hosszú évtizedek óta kísérem figyelemmel honi kulturális életünket, ezen belül is, a színházi szakmában lévő politikai megmondóemberek ördögűző megszólalásait! Az ördög maga a Magyar Kormány, annak is, a kulturális korifeusai. Persze az ördögűző baloldalnak is megvannak a maguk megélhetési “szak” emberei, de azok valahogy nem /vagy egészen ritkán/ kerülnek kritikai össztűz alá a kulturális szektavezérek szintén baloldali többnyire online megszólalásaiban. A másik oldalról is szükséges kimondani, hogy amíg több száz milliós vagy milliárdos állami támogatással/minőséget nélkülöző/ musicalekre, filmekre, kulturális fesztiváloknak nevezett zabálásra és italozásra fordítják a töméntelen pénzt, /minőségi számonkérés nélkül/ addig azt kell mondanom, messzire került a hőn óhajtott kulturális rendszerváltás. Ugyan akkor vannak akik /csendben, halkan/ teszik a dolgukat, /nem is rosszul/ sziszifuszi módon értékeket teremtenek – kontra – középszerű /online/ megmondóemberek üvöltenek, és komisszárokként ontják az általuk vélt igazságokat, a mindehhez segédkező, mára már régen értékét vesztett /bulvár/ médiák közreműködésével. De nem lehet mit kezdeni azon /ellenzéki/ színház igazgatók kijelentésével sem, akik milliós havi fizetéssel a zsebükben is azt harsogják, hogy nem létezik a színház politikai állásfoglalás nélkül. Pedig a mindenkori kultúrának, művészetnek, politika felettinek kellene lennie, mivel egyetemes emberi értékeket képvisel, legalább is, elvileg. Fenti példák jelzik, hogy mennyire élet-halál, egyben harci területté vált a mindenkori kultúra, ezen belül is, a színházi világa. Egy kollégám azt mondta: “sok a vadász, kevés a fóka” vagy is a kulturális terület betelt, ezért folyik a harc, s vált egyfajta egzisztenciális küzdelem területévé, amely csupán maga előtt tartja a kultúra, művészet álarcát, de azt valójában alig képviseli. Ez egyrészt, sajnos igaz, másrészt túl egyszerű lenne a gondok ilyenképpen leképezése. Másrészt ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre ahol a kulturális tárca vezetése lényegében egy nagy átjáró ház volt, és nem akadt egy önálló, hiteles, komplex szaktudással, kultúrpolitikai koncepcióval rendelkező vezető, aki hozzá mert volna fogni, netán-tán rendbe merte volna tenni a kulturális területet nos, ez is súlyos látleletet tükröz. Ki kell mondani, hogy annyira felhígult, minőséget vesztett területté vált honi színházi /kulturális/ életünk, tele megélhetési hályogkováccsal, amely rég elvesztette művészi, pedagógia, morális, pozitív személyiségformáló küldetését, tisztelet azon keveseknek, s itt mind két /ideológiai/ oldalon vannak olyanok, akik üdítő kivételt képviselnek. De akkor jelenleg mi a helyzet, mit lehet tenni ebben a katyvaszban? Mi tartja még mindig össze, ezt a szerkezetében /poszt kommunista/ állami támogatások nélkül összeomló, ál felépítményt? Ahogyan a gond összetett, úgy, a válasz is komplex, nem is lehet másképp. Kezdhetjük a korosztályok ellaposodásával, korai kiégésével azzal, hogy az előttük lévő, értékeket létrehozó nemzedékek kulturális értékeit legtöbbször csupán lebutítják, s azt sajátjukként adják vissza, egészen odáig, hogy ugyanők nem elérni, meghaladni akarják az előttük lévő generációk által létrehozott értékeket, hanem egyenesen alul múlni. Ez a módi ez a trend, megint csak tisztelet a kivételnek. Ebben segíti őket az az online média tenger, amelyben az értékeket nem képviselők lubickolnak, egymást támogatva, egymást erősítve „celeb-ként” tündökölve, hivalkodva az értéknélküliségükkel, minőségnélküliségüket állítva példaképpé, /ebben nagy segítségükre vannak a kereskedelmi televíziók/ lenézve és lesajnálva azokat a rétegeket, akiknek pedig nem a kulturális lesüllyedésre, /abban van elég részük/ hanem éppen ellenkezőleg, kulturális felemelkedésre lenne szükségük. Az „erre van igény” /hazug/ szlogennel igazolják önön maguk színvonaltalanságát, érték és kultúra ellenes létezésüket. Ugyan is az a közel 1.5-2 millió minimumon élők nem azért nézik kizárólag a kereskedelmi televíziók szellem és jellemromboló műsorait, mert erre lenne igényük, hanem mert nincs pénzük, /talán több minőséget, értékeket hordozó televíziós csatornákra/ csak az ingyenesen fogható műsorokra. Ezekből a kereskedelmi csatornákból pedig nem a szellem és jellemgyarapító kultúra, művészet árad, /ha már előszeretettel használják a „sztár, a „művészet” fogalmakat, amelynek egyébként ez lenne a küldetése, hanem a lebutított, kommersz, vulgáris kultúra. Kulturális és művészeti életünk olyan mélyre süllyedt, /tisztelet a kevés kivételnek/ hogy a résztvevők, nem a művészi értékekkel, hanem a magánéletük bulvár részével akarnak bekerülni a hírekbe, a médiákba, s valljuk be, szinte már csak erre vevők legtöbben, mert a lebutított értékekkel elárasztott rétegek értelemszerűen, önmaguk értékfelfogását keresik. Ide vezetett a művészetekkel visszaélők káros, társadalomromboló tevékenysége, mert míg ők, értéktelen, szellem és jellemromboló minőség nélküli tevékenységükkel anyagi értelemben gazdagabbakká váltak, addig munkásságuk eredményeként, a kulturális értékektől elzárt, attól megfosztott tömegeket hagytak/hagynak maguk után. A médiák, /online tér/rég elvesztették, a kereskedelmi csatornáknak a kezdetek óta /talán/ nem is volt, a mindenkori színház meg elherdálta azt, amit „hitelességnek” hívunk. A hitelesség az, amelyet hosszú, kitartó munkával, tanulással lehet létrehozni, megtartani s ami egyedül képes csak visszaadni az értekkel bíróságot a mindenkori kultúrának, a művészeteknek, amelyek az adott területek /szellem és jellem pozitív fejlődését szolgáló/ küldetése. Mert nem fogadom el azt, hogy a gyerekeinknek mindössze ilyen „celeb” vagy minőség nélküli megmondóembereket állítsanak példaképeknek, s nem a tanulásra, a tudásra, értekkel bíróságra való törekvést, a szellem és jellem jobbító teremtő erejét! A mindenkori nemzeti kultúra és művészet /különösen a színház/ a társadalom láthatatlan összekötő-összetartó szövete! Erős, ugyanakkor rendkívül sérülékeny szellemi és lelki organizmus, amit óvni kell!

Kriszt László rendező-koreográfus.

Kapcsolódó cikk:
Színészóriások hiteles krónikása vall letiltásról, alázatról és a színház silányuló világáról
https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2025/10/szigethy-gabor-szinhaz-interju

Kapcsolat: mindenkiszinhaza@gmail.com

A 21. századi magyar kultúra jövője a minőség és számonkérés!

krisztl — Fri, 24 Jun 2022 06:08:42 +0000

Minap olvastam Csák János miniszter úrral egy beszélgetést, amely a Matthias Corvinus Collegiumban történt (készült). Ez sarkalt arra, hogy talán egy kicsit szókimondóbban, górcső alá vegyem azt a honi kultúránkban bebetonozott állapotokat, amelyekről lényegében a miniszter úr is beszélt, persze, finoman, diplomatikusan. Most nem szeretnék azokra a nyílt és őszinte hangokra hivatkozni, amelyeket már mások megtettek ez idáig, jómagam is ezek közé tartozom. Természetesen nem gondolom, hogy Miniszter úr olvasta az e témakörben megjelent és közreadott korábbi gondolataimat, mert ha így lett volna, akkor nem gyarapítanám magam is a vergődő, kilátástalan alkotóművészek hosszú sorát. No de térjünk a tárgyra. A Magyar Kormány az elmúlt több mint egy évtizedben, nem kevés pénzt fordított a mindenkori kultúrára, annak infrastrukturális, fenntartási, innovatív és személyi területeire, abban a reményben, hogy stílustól, műfajtól, irányzattó független, értékkel bíró, színvonalas, minőségi kultúrát kap vissza cserébe. Nem kívánok esztétikai vitát nyitni arról, hogy voltaképpen mi számít színvonalasnak netalán értékesnek, mert ebből nem lehet jól kikeveredni, ugyan is, ahány megközelítés, annyi választ kapunk. S amúgy sem ez a publicisztikám alapvető célja, hanem az, hogy ha a Magyar Kormány évente százmilliárdokkal támogatja a magyar kultúrát, akkor az eredményezzen valamilyen általános értelembe vett értékkel bíró produktumot. Azonban jól látni, vannak olyan (nem kevés) területei a kultúrának, amely ontja magából a középszert, vagy finomabban fogalmazva, az átlagost. Már pedig a mindenkori művészet nem lehet sem átlagos, sem középszerű, mert akkor a művészet, mint fogalom, feleslegessé válik. Sajnos azonban az átlagos, a középszerű mára általánossá vált és csak viszi az állami százmilliárdok nagyobb részét évente. Kezdem: a “TAO” eredetileg jó célokat kitűző, majd magán zsebekbe landoló lopássorozattal, ami óriási szakmai és morális érvágása volt honi kulturális életünknek. Folytatom a kocsmaturizmus agyament ötletével, s habár ez nem a mostani kormány találmánya volt, mégsem tett semmit, ennek a városromboló, piszkot, szennyet, prostitúciót, kábítószer kereskedést maga után hagyó és az őshonos lakókat elüldöző tendencia ellen. A következő átmagyarázás a magyar cirkuszművészet, világ színvonalúnak való kikiáltásának mentén keletkezett (amely egyébként tényleg rendelkezik hagyományokkal), de nem nemzetközileg mérhető szinten, /tisztlelet a ritka kivételnek/mert a cirkusz világban szinte csak olyan magyar származású cirkuszművészekkel találkozhatunk, akik külföldön váltak ismertté, nem idehaza bontakoztak ki, futottak be. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne működjön egy Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium mellett, egy cirkuszművészeti főiskolai intézmény vagy, hogy ne épüljön új Nagycirkusz, hanem arról van szó, hogy egy adott kulturális terület újragondolásánál, újratervezésénél hagyjunk több szakmai érlelődési, kikristályosodási időt, és ne pusztán a milliárdok gyors, rövid intervallumon belüli beömlesztésétől várja a csodát.
A következő nagy terület a magyar film. Most sokan fognak felhördülni! A jó magyar film ritka, mint a fehér holló, s ez különösen igaz, az elmúlt pár évtizedre. S az is tendencia, hogy a produktumok messze elmaradnak, az e területen elköltött sok milliárdhoz képest. Szerintem vagyunk még páran, akik emlékeznek a 80-as években történtekre. A lényege az volt, hogy az akkori Szovjetunió büszkén jelentette be a nemzetközi sajtó előtt, hogy már náluk is van, világszínvonalú szívátültetés, s ebből az következik, hogy már elérték az Egyesült Államok orvosi színvonalát. Igaz, csak azt nem tették hozzá, hogy míg az USA-ban tíz szívátültetésből nyolcan maradtak életben, addig a Szovjetunióban, tíz szívátültetésből ketten. Hát egy kicsit így vagyunk a magyar filmekkel is. Mindig csak azt az egyet vagy kettőt mutogatjuk, természetesen a fentieket szimbolikusan értelmezve.
Következő mérgező terület a köztévé és az egyik (remélem, kitalálják) nagy kereskedelmi tévé, gagyi és celeb gyártása, szintén sok tíz milliárdból évente. Mert hogy a másik nagy kereskedelmi televízió, kulturális szemetet hoz létre, az adódik a világszemléletéből. De az értehertelen és nem értem, hogy ennyi /lényegében közpénzből/ miért nem lehet értékes, színvonalas, szórakoztató, még talán nevelő célzatú műsorokat gyártani, de nem. Ennyi pénzből nagyrészt csak selejtet sikerül kitermelni. Ami pedig nem az, azok az újra elővett régi filmek vagy a régi gyártású kulturális műsorok. A következő nagy (ál) terület a kulturális köntösbe bújtatott, “zaba és piafesztiválok”. Nincs abban semmi rossz, ha a nagy bortermelők reklámozzák a boraikat, de hogy mindezt állami támogatásokból, no, ez több mint fura! Ki gondolná, hogy a külföldi turista pusztán azért utazik Magyarországra, hogy egy jót egyen vagy igyon? Valószínű csak az, aki a markát tartja az államnál, mert más nem nagyon. Pár éve hallgattam az egyik nagy, ilyen jellegű fesztivál vezetőjének televíziós nyilatkozatát, amelyben elmondta, (s most jól figyeljenek) a tíz napos eszem-iszom fesztiválon, kétezer ötszáz eseményt tekinthetnek, meg az érdeklődök. No, ez nem semmi. Persze ismerjük a közmondást: “hazudj akkorát, hogy mindenki elhiggye”! Hát itt sikerült. Másik személyes élményem volt, pár évvel ezelőtt, a Várban megrendezett gasztronómiai fesztiválon, ahová csak hogy bemehessek, kétezer forint belépőt kértek tőlem, mind ezt, állami dotáció mellett. Ezt hívják rablásnak, mellettem több külföldi turista, sem értette és nem is mentek be. Ők bizonyára, nem a jó hírünket vitték hazájukba!
A következő pénznyelő terület a színházi fesztiválok területe. Ha azt mondod “Fesztivál” akkor az állami bugyelláris, duplán nyílik. Pedig csak sebtében összeállított, inkább keresztmetszet szerű, felejthető, közepes szintű előadások tömegét állítják elő, évről évre. Hakni, ahogy mondják. Hakni szintű előadások, hakni szintű díszletek és jelmezek és minden, ami hakni. De az állami támogatások, amit kapnak, az nem játék vagy haknipénz, hanem valós, igazi értékálló pénz. Most bizonyára azt gondolhatják, a fenitek okán, hogy itt van ez a pali (én) s csak általánosít! Pedig nem, éppen ellenkezőleg. Mondja meg valaki, miért kell nekem (s gondolom, ezzel nem vagyok egyedül) tíz színházi előadást megnéznem ahhoz, hogy egy jó vagy netán-tán kimagaslót lássak, (nem kevés pénzért). Miért kell nekem tíz magyar filmet megnéznem, hogy egy jót lássak, (nem kevés pénzért). Miért nem találok a magyar pénztárcámhoz megfelelő fesztivált, ahol kielégíthetem a kulturális igényeimet, mert nem zabálni és piálni mennék, ha lehet. S a sor még végtelen. Tehát nem elég, tényleg világszínvonalú kulturális tereket, intézményeket, épületeket létrehozni, felépíteni, azt tudni is kell tartalmas, programokkal, kultúrával megtölteni. No, ebben van óriási lemaradásunk.
Az új agyrém pedig a mindenből csináljuk musicalt. Ha kell, ha nem. Hiszen közönségvonzó, az állam is bőven támogatja, még hogyha irreális is a téma, nem baj, a kulturális szélhámosok, jól járnak. Aztán majd megmagyarázzák, hogy a közönség volt alul művelt. Ezek a musical guruk, még azzal sincsenek tisztában, nem tudják, hogy mi a musical alapkiindulása: „amit nem tudsz kifejezni prózában, azt elénekled, amit már nem tudsz, elénekelni sem, azt eltáncolod”. De hol van, hol találni Magyarországon olyan színészt-színésznőket, akik megfelelnek e hármas elvárás magas szintű igényeinek? Pedig az SZFE-én évtizedek óta van zenés /musical/ szak, szerintem, inkább csak zenés ének szak. Talán az egyetlen előadó művészeti terület a zenei terület, ahol stílustól, műfajtól függetlenül magas a színvonal, jó a kínálat. Itt valamiért sikerült általános értelemben a kormányzati támogatásokért cserébe változást elérni. A kulturális közbeszédben (színházi berkekben) azt mondják, hogy Orbán Viktor felé, nem lehet semmilyen személyi kritikai észrevételt közvetíteni az általa kinevezettekről. Akit egyszer kinevez, az stabil, mint a beton, halmozzon bár hibát hibára. Nem tudom, hogy ebben mi az igazság, de hogy ezen változtatni kell, az biztos, mert az kétségtelen, hogy nagyon sok, egyébként rendkívül jó szándékú, nagyvonalú, értékteremtő kultúrpolitikai szándék veszik a ködbe, mert adott elképzelés megvalósítására alkalmatlan vezetőt neveztek ki. Ugyan akkor rossz emlékkel bír, hogy túl sok idő telt el, (nem kevés feleslegesen elköltött milliárdokkal egyetembe), míg a hibahalmozó (mondjuk ki átlagos képességű, közepes szintű kinevezett) végül is semmivé vált. De az is igaz, hogy bunkerszerűen veszik körül magukat a kulturális döntéshozók, s eléjük kerülni szinte lehetetlen. Ezáltal rengeteg nagyszerű kulturális ötlet vész el, vagy nincs olyan szakmai fórum, vagy platform, amiken keresztül el lehessen érni őket. A pályáztatási rendszer meg egyenesen kontraszelektív, sokszor önellentmondó, s nem a tudásra, a kreativitásra épít, hanem a végtelenbe tűnő papír és adatlapok kitöltésére. S most térnék vissza Csák János miniszter úr beszélgetéséhez, (amelyet az elején már említettem), és itt érkeztem el, magához az emberhez, ahhoz az emberhez, aki ért ahhoz, amit csinál. Ahhoz, hogy Csák János miniszter úr sikeresen vegye az előtte álló nem kicsi kihívásokat, fel kell tenni a következő kérdéseket! Hol hibádzik a kulturális életünk? Hol van elrontva? Miért nem sikerült idáig ezen változtatni? Nyilvánvaló, hogy a válaszokat a kulturális rendszerben, területen működő, s a döntéseket hozó (mindenkori vezetői pozícióban lévő) közép és felső-vezetők személyi összetételében kell keresni, valamint a bürokratikus pályáztatási rendszerben. Attól tartok, hogy el kellene egy “kulturális rendszerváltás” mert az itt, még nem történt meg. Sokkal jobban számít a politikai helyezkedés, lobbizás, dörgölődzés, a hízelkedés, amely mögött a legtöbb estben nincs teljesítmény, nincs tudás, s főleg tehetség. Pedig amiben Magyarország szinte világelső az a kreativitás a tehetség, még is, egyfajta “kontraszelekciós” módozatban működik a kulturális rendszer. Többségében az kerül vezető beosztásba, aki nem oda való, az hoz döntéseket, akinek nem lenne szabad. Nem is kell az embernek szakértőnek lennie, hiszen még a Bibliába is úgy szól az idevonatkoztatható igeszakasz: “A fát a gyümölcséről lehet megismerni. …….”. (Lukács 6:44). Tehát a színvonalas, minőségi kultúrát szerető, s kedvelő emberek többségének nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy ezt a kontraszelektív, devalvációs folyamatot tisztán lássák. Magát a változást viszont valahol el kellene kezdeni, é s hol máshol, ha nem az államilag támogatott és fenntartott kulturális terület számonkérésénél! Hasonlóan a közalapítványokba való felsőoktatás integrációjához, a kulturális terület minőségivé tétele is azon múlik, hogy sikerül e megreformálni a kiválasztási mechanizmust. Kinevelni egy önmagát komolyan vevő, magas tudáskompetenciával rendelkező kulturális közép és felső-vezetői réteget. Mert ennek hiányába, nincs az a pénz, amely értéket tudna teremteni. Természetesen voltak és vannak kiváló, minőséggel bíró előadások, produkciók, programok, a baj az arányokkal van. Az évente ráfordított százmilliárdok tükrében, nincs egyenes arányban a visszakapott minőségi kultúrával, itt lenne nem kevés tennivaló. Mert, hogy maga az ember kezd kiveszni a mindenkori kultúrából, s próbálják látvánnyal, hang és fényhatásokkal kiváltani, s ha ezekkel sem sikerül, akkor Sigmund Freudi megközelítéssel magyarázni: „állj, ne mozdulj, megmagyarázlak”.
Összefoglalásként még annyit szeretnék megemlíteni, hogy a mindenkori kultúra: „Emberek által, emberekről, embereknek szól.” Ezt a mottót kellene alapvetően szem ellőt tartani mindazon vezetőknek, akik a kulturális területen döntéshozói státuszban szeretnének valamit tenni honi kulturális életünk jobbá, többé, értékesebbé tételéért.

Kriszt László rendező-koreográfus.
–

Budapest. 2022. Június. 24.

–

Kapcsolat:
kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com

“Mindjárt jövök” abszurd, szimbolista játék

krisztl — Thu, 14 Apr 2022 04:53:02 +0000

Az előadásban, mindenki és minden szimbolikusan van jelen, kap értelmet. A sötétség, a sötétségben világító lámpások, a két várakozó emberi lényecske, a hozzájuk csapódó fényhozó, az eszkatonból érkező hírnök, no és az a titokzatos bábu.

-A 2025-2025 színházi évadban új szereposztásban lesz látható!

“Mindjárt jövök” abszurd, szimbolista játék, Samuel Beckett nyomán.
Fiú:
Lulu:
Lili:
Fényhozó:
Egy titokzatos bábu
Zene: Piano Guys.
Grafika: Pásztor Attila.
Videó-vágás: Kárer László
Színpadra alkalmazta és rendezte: Kriszt László.
Időpont: HAMAROSAN.
Helyszín: HAMAROSAN.

Kapcsolat:
kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com

“Mindjárt jövök” abszurd, szimbolista játék. Interjúbeszélgetés.

Megszokhatták az olvasóink, hogy időről-időre beszámolunk a Kazán István Kamaraszínház új nevén, a KIKszínház bemutatóiról. Nemrég az új bemutató próbáján jártunk és egy igazán érdekfeszítő összpróbának lehettünk résztvevői. Minimalista díszlet, csupán egy almafa a háttérben, négy színész, négy lámpással, no és egy titokzatos bábu. A próba után beszélgettünk a darab dramaturg-rendezőjével Kriszt Lászlóval.
- Mintha egyfajta dezsávü érzésem lett volna a látottak alapján és mégsem! Egy közismert Beckett darab emlékképe csillant fel bennem, de miközben azon morfondíroztam, hogy melyik műve lehet az, magával ragadott az érdekfeszítő játék.
Samuel Beckett műve az 1950-es években látott napvilágot abban az időszakban, amikor a második világháború után, nem győzelmi mámorban fürdött a világ, hanem egy kiüresedett, önmagával meghasonlott emberiség kereste az ontológiai válaszokat, s habár az alapvető kérdések az archaikus időkben eredtek, a válaszokat a jövő horizontjára fokuszálva lehetséges megtalálnia. Beckett műve, egyszerre groteszk és abszurd, hiszen az emberi lét-várakozás, örök idők óta tart. A rendezés éppen ezen megfoghatatlan, s ki nem ábrázolhatósága okán, Isten szemszögéből, közvetett módon forgatja vissza az alapmű történését, amely különleges látásmódja teszi lehetővé, hogy egyrészt eltűnjön a lila művészi köd, másrészt aktualizálja és gondolkodásra serkentse a mindenkori nézőt.
A magyar színházi trendbe rendkívül ritka “szimbolista” színpadi felfogást alkalmazom, megtartva az alapműben feltett, az emberiséget érintő nagy kérdéseket, de közben úgy ábrázoltam a karaktereket, azok egymáshoz és az elveszítetthez való viszonyát, hogy a nézőre bízom az álomszerű történések, saját valóságába helyezését. Az előadás végére kirajzolódik az emberiség által feltett kérdésére adott Isteni válasz: “Mindjárt jövök”!.
- Már a próbán, nagyszerű színészi alakítások bukkantak elő, no és az a titokzatos bábu!
Az előadásban, mindenki és minden szimbolikusan van jelen, kap értelmet. A sötétség, a sötétségben világító lámpások, a két várakozó emberi lényecske, a hozzájuk csapódó fényhozó, aki szintén lámpást /fényt/ tart a kezében, az eszkatonból érkező hírnök, no és az a titokzatos bábu. Mozaikok, amelyek az előadástörténet fejlődésével együtt kapnak fokról-fokra értelmet, mint amikor a mozaikok a helyükre kerülnek, és megkapunk egy tiszta, világos képet.
- No de az a bábu, az mi? Mert megmondom őszintén nem tudtam megállapítani!
Ugye a bábu, az egy emberi lény, de ha az emberi lényből elvesszük a lelkiséget és az értelmet, akkor csak egy puszta anyag lesz, és mint tudjuk, az anyagnak önmagában nincs értelme. Hát ezt szimbolizálja a bábu. Tehát az embernek nem csak a rája bízott természettel kell emberségesen bánni, hanem önmagával és a másik emberrel is. Egy olyan felelősség, amelyet nem lehet elhárítani vagy áthárítani, ez a mindenkori ember kötelessége, hogy a rábízott életet, értékeket, ne kiélje, hanem megélje.
- Mi aktualizálja a leendő bemutatót?
Ez is beilleszthető, az immár 16-ik színházi évadunk repertoárjába, melyben kézzelfogható a triászok, vagy is, a hármas egységek, ilyen volt a keresztény előadás sorozatunk: a Szent Johannából alkalmazott “Magányos Johanna”, az “Igazság a máglyán”, Giordano Brunoról szóló előadás és Ady “Istenes” verseiből készült keresztény témájú előadások. Aztán hasonló elgondolással készült a zsidó témákat /sorsokat/ bemutatott előadásaink, mint: Sárdi Mária “Kislány a pokolban” vagy a Tadeusz Borowski: “Auschwitzi Napló” monodrámák és hát az örök klasszikus Karinthy Ferenc: “Gellérthegyi álmok” előadásai. A mostani hármas egységet az egzisztencializmus, annak is az elidegenedés látószöge adja. Ilyen volt Albee: “Mese az állatkertről” dráma, Sartre: „Zárt tárgyalás”
és a Beckett nyomán most készült “Mindjárt jövök” abszurd, szimbolista játék. Ami pedig a konkrét választ illeti, ebben a darabban nem egy-egy személy elidegenítésével találkozhat a néző, hanem az egész emberiség elidegenedését tapasztalhatja meg. Amikor a kreáció szembefordul a kreátorával, akkor felborul a rend, s utána csak káosz marad. Pedig a kreátor a semmiből teremtett lélekkel bíró anyagot aki, kiüresítette önmagát, s emiatt hiányt hagyott maga után, amelyet azóta is reménytelenül próbál helyreállítani, s ezért várakozik az idők végtelenje óta.
- Köszönöm a beszélgetést!
Aki pedig többet szeretne, megtudni a készülő előadásról az látogasson el a www.kazanistvankamaraszinhaz.hu oldalra!

Cs. P.
–
Kapcsolat:
kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com
–

Színész casting és társulati felvétel! 2026-2027

krisztl — Fri, 12 Nov 2021 10:54:59 +0000

Mielőtt jelentkezel, kérünk, olvasd el figyelmesen felhívásunkat! Kapcsolat: kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com

Bevezetés: „Egy színész csak a színpadon színész, egyébként, ugyan olyan átlagember, mint bárki más”.
Ez a tényállitás napjainkban talán még igazabb hiszen, egyre több színészvégzettségű fiatal nem tud a pályára kerülni semmilyen módon, a meglévő színházi státuszok szűkössége miatt. Mit tehet ilyenkor egy elhivatott, lelkéből fakadó fiatal színész? Mert ha nem tud megmutatkozni a színpadon, akkor nem fogják látni, olyan szakemberek /producerek, rendezők, koreográfusok/ akiktől megkaphatná a kiugrási, bemutatkozási lehetőséget. Jelenleg még a Színművészeti Főiskolát vagy egyetemet végzett színészek többsége is lehetőség nélküli, nem beszélve a középfokú (OKJ) végzettséggel rendelkezőkről, akik túlnyomó többsége szintén nem jut lehetőséghez. Ezen fiatalok egy ideig próbálkoznak, vergődnek, később (lehetőség nélkül) feladják, a másik fele pedig kiégve, elszürkülve megragad a pálya szélén, az igazi kiugrás, megmutatkozás legkisebb esélye nélkül. A probléma sokrétegű, a megoldást pedig nem mi találtuk ki, hanem külföldi példákat átvéve alkalmazzuk Magyarországon.
Mielőtt kifejtenénk a felhívásunk részleteit, fontosnak tartjuk megosztani azokat a tendenciákat, amelyek elvezettek ahhoz, hogy sok tehetség lemorzsolódik a színházi pályáról. Elsőként meg kell említenünk, hogy mind az úgynevezett OKJ-s, mind az egyetemi képzést követően, szinte kivétel nélkül abbahagyják /tisztelet a kevés kivételnek/ az önképzést, s leginkább várják a sült-galambot. Mind ez, nehezen képzelhető el például a zenészek, énekesek vagy a táncosok világában, hiszen ők, folyamatosan, állandóan gyakorolnak. Amikor olvasod ezeket a sorokat, tedd fel a kérdést: „Ismersz olyan színészkollégát, aki naponta-kétnaponta gyakorolna beszédtechnikát, vagy énekórákra, táncórákra jár?” Pedig a beszédtechnikának olyannak kellene lennie a színésznek, mint egy táncosnak a mindennapi balettóra. Mára olyan mélyre süllyedt a színész szakma, hogy a kereskedelmi tévécsatornák olcsó, képzetlen amatőröket alkalmaznak, a színházak celeb (mindenfajta tudásnélküli) embereket hívnak szerepekre, s valljuk be őszintén, erről mi is tehetünk, az egész színházi szakma.
Ki kell mondani, hogy maga a középfokú színész képzés, alacsony színvonalú (tisztelet a kevés kivételnek) s ami még ennél is rosszabb, hogy az iskolát végzők úgy hiszik, úgy gondolják, hogy már mindent tudnak, pedig éppen ellenkezőleg. Ez egy rossz, elfogadhatatlan mentalitás, mert nem a szakmai tudásuk gyarapítására törekednek, hanem a meglévő alacsony vagy középszerű ismeretanyagot próbálják pénzre váltani. Ez a típus, nem a színház, a színművészet elkötelezettje, hanem a szakma olcsó jobbágya, itt “művészet”, érték soha nem fog létrejönni. Ugyan is, a színház, a színművészet, speciális “lét módot” igényel, feltételez. Azt a summás gondolatot szeretnénk megosztani a hazai színész társadalomban szereplőkkel, hogy „a személyiség egészének fizikai és szellemi fejlődése nélkül, nem lehetséges a szakmai fejlődés” (Sztanyiszlavszkij). Ehhez pedig a munkával megalapozott tanulás vezethet, a többre, jobbra, értékesebbre való törekvés. A befektetett munka pedig áldozattal, szenvedéssel, lemondással, kitartással jár, hogy minőségileg magasabb szintet érhessenek el azok, akik e nehéz, de csodálatos pályára szánják el, magukat. Aki ezeket a sorokat olvassa, az nagyon jól tudja, hogy a castingok 90%-a zenés casting. Viszont a végzett színészek 75%-a nem tud énekelni, 95%-a pedig nem tud táncolni. Prózai castingok pedig nincsenek, mert azokat az adott társulatokon belül oldják meg. Akkor hova mehetnek azok, akik az elmúlt években végeztek?
–
Felhívásunk szakmai részletei.
A Kazán István Kamaraszínházat 2006-ban alapítottuk a Fészek Művészklubban. Szakmai célként a hazai és az egyetemes színházi kultúra közzététele, színpadi adaptációk, értékteremtő bemutatása, új, egyedi, különleges előadások színrevitele volt, s a célok mind a mai napig nem változtak. Azt szoktuk mondani, két értelme lehet egy színpadi alkotásnak: „vagy emlékezetest, vagy maradandót létrehozni, a többi úgy is a feledés homályába vész”. Ha azok közé tartozol, akik nem szeretnék feladni a színészi álmaikat, ha tudsz és akarsz azért tanulni és dolgozni, hogy színpadra kerülhessél és megtudd mutatni a tehetségedet, tudásodat akkor keressél meg bennünket! Nálunk tanulhatsz, /beszéd-kommunikáció, színész mesterség, táncóra/ gyakorolhatsz /próbák/, fejlődhetsz /darabokba való bemutatkozás/ és kiteljesítheted a tehetségedet! Mind ehhez azonban olyan közösségi szemlélet szükséges melyben a tagjai hozzájárulnak a kamaraszínház működésének anyagi kiadásaihoz, személyesen részt vesznek legalább egy hétköznap délután és kettő hétvégi /szombat-vasárnap/ foglalkozásokon, próbákon és a későbbi előadásokon. A kamaraszínház vezetése megteremti a próbalehetőséget, próbatermet a szakmai tovább fejlődést, a dramaturg és a rendezői hátteret, a művészi színvonalat. Összefoglalva a kamaraszínház önfenntartó, a tagok tartják fenn, működtetik, amellyel megteremtik önmaguk számára a lehetőséget a tanulásra, fejlődésre, új darabok bemutatására! Jelenleg magán színházként működünk, de a következő években terveink közt szerepel a hivatalos színházi státuszba kerülés. Ha ismersz táncosokat, díszlet – jelmez-tervezőket, grafikusokat, fotósokat, akkor nyugodtan szólj nekik, őket is szívesen látjuk! Fényképes motivációs levelet várunk!
Utószó: A világtrend, nem a művészeteknek áll, ugyan is a művészetek mecenatúrára szorulnak, a támogatások meg egyre csökkennek. Nyugat Európában és Amerikában a még nem befutott művészek civil munkát vállalnak (megélhetés) mellette képzik magukat, (főiskolára vagy egyetemre járnak) törekszenek a nagyobb és szélesebb tudás megszerzésére valamint alternatív társulatokat, közösségeket hoznak létre, melyeket maguk működtetnek és tartanak fent. Magyarországon, az alkotó és előadóművészeti területeken, már réges-régen túlképzés van, sokkal többen vannak, mint amit a színházak, társulatok fogadni tudnak. S ha azt is hozzátesszük, hogy az állami támogatások, pályázatok folyamatosan apadnak, akkor bizony még súlyosabb a helyzet. De nem kell nekünk feltalálni a spanyolviaszt, csak változtatni kell a gondolkodás módunkon, ki kell lépni a komfortzónánkból és természetesen keményebben kell dolgoznunk. “A szabadság, a felismert szükségszerűség” (E. Kant). Ezt Nyugat Európában és az USA-ban már hosszú évtizedek óta igy működik és valljuk be, nem is rosszul! Ha azok közé tartozol akinek élethivatása a színház, a színház művészet és “nem álmodsz az életről, hanem megakarod élni az álmaidat” akkor téged várunk! JFK híres mondása: “Ne azt kérdezd, hogy mit tud érted tenni a hazád, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért” applikálva színházi világunkra így szól: “Ne azt kérdezd, hogy mit tud érted tenni a színház, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a színházért”. /Kriszt László rendező-koreográfus, művészeti vezető/.

–
Médiapartner:

–
Kapcsolat:
E-mail cím. kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com
–
–
Eddigi prózai és zenés előadásaink a teljesség igénye nélkül:
Prózai előadások:
Mastrosimone: „A pulóvergyűjtő”, Karinthy Ferenc: „Gellérthegyi álmok”. Sartre: „Zárt tárgyalás”. Sárdi Mária „Kislány a pokolban” monodráma”. Molnár Ferenc – Karinthy Frigyes: Csak kacagni kell. Tadeusz Borowski: „Auschwitzi Napló monodráma”. “Mindjárt jövök” abszurd szimbolista játék Samuel Bcckett nyomán. G. B. Shaw: Szent Johanna című művéből készült: „Magányos Johanna”. Shakespeare: „Szentivánéji komédia”. Albee: „Mese az állatkertről”. Szenes Hanna “A hegedű”.
–
Zenés előadások:
„Musical Pódium”, „Gershwin Show”, „Zana nélkül mit érek én”.

–
Tervezett prózai, zenés produkciók.
– Baraneycz János: Pipiskedők celeb komédia.
– George Michel: Vasárnapi séta. groteszk, szatíra.
- “Auschwitzi vádbeszéd” A Nürnbergi vádbeszéd nyomán.
- “Hollywood-nak született” Brigitte Bardot élete (zenés monodráma).
– „A zene sodrásában” Maria Malibran élete. Opera.
-“Egy áldott hang tragédiája” Mario Lanza élete. Opera.
– Baranyecz János: “Olivér kalandjai” zenés magyar mesejáték.
- “Messziről jöttem” Édith Piaf élete (zenés monodráma).
– “Levelek Satchmotól” zenés monodráma Louis Armstrong életéről.
- “Három napig magyar” Puczi Béla emlékére.
- “New Orleanstól A Broadwayig” (táncos-zenés show műsor).
–

Tervezet nemzetközi projektek:
– Klímavédelmi Táncprojekt “A két kislány története” mese balett. „A káosz”. modern balett.
– „Népek – Nemzetek – Kultúrák” nemzetközi kisebbségi fesztivál.

–

–
–
-
Kapcsolat:
E-mail cím. kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com
–
Partnereink:
Gershwin Produkciós Iroda. Esti Hírlap. MaxLine Média. Luxemburg Group Production.

–