Budapest. 2025.                                                       Kriszt László Esti Hírlap – Kultúra rovat.

„A FrenÁk Társulat legfrissebb produkciójában egy dinamikus, fiatal csapat áll színpadra, melynek kreatív táncosai színes kulturális hátterük és nyelvi különbségeik energiáiból építkezve új alkotói szemlélettel kapcsolódnak a FrenÁk alkotta koncepcióhoz.” Az összművészeti, multimediális alkotásban két, egymást ellenpontozó, egyben egymást kiegészítő világ együttes megjelenítése reflektál korunk ellentmondásaira. A CrAzy_RunnErs – Parad_Is_E /Őrült futók – Paradicsom/ a rohanás által uralt felszínes világnak görbe tükröt mutató őrült parádé. De vajon meddig fokozódhat az őrület? A Paradicsom megidézése „az emberi létforma archaikus gyökereire utalva, valóság és illúzió, múlt és jövő határmezsgyéjén egyensúlyozva villantja fel a tudatlanság, az elszigeteltség és a kirekesztettség örökké változó, de soha el nem tűnő buborékjait.”

Idáig tart a táncmű hivatalos leírása, de természetesen, sokkal többről van itt szó. Mert, hogy a nézőben sokkal több érzelem, feszültség, együttérzés vagy éppen elhatárolódás csapódik le. Frenák Pál legújabb művében gondolatok, sajátos világlátás kivetítéséről beszélhetünk, amelyek még letisztultabb filozófiai háttérről, /megalapozottságról/ tesznek tanúbizonyságot. A vizualitás és auditivitás, a testek által közvetített jellemek, azok egymással és a külvilággal való alá-fölérendelése, az egyszerre meglévő meghatározottság és szabadságvágy, azok sziporkázó, változatos rendszere nem engedi, hogy a néző elengedje az emberiség dinamikusan hullámzó s egyben romlásba vezető spiráljának bemutatását. A Frenák Pálra oly jellemző testiség, lefinomodva, minőségi tartalmat megjelenítve vonzotta a nézők érzelmeit, gondolatait, rejtett vágyait. A kortárs táncra jellemző /verkli szerű/ földön végzett mozdulatok Frenáknál nem is akármilyen értelmet kaptak, mert itt jelenik meg az a minőségi koreográfus-rendezői ugrás, amelyet csak a legkiválóbb alkotók képesek elérni. Amikor néztem az előadást, az értelmemen keresztül követtem, /talán nem is tudtam volna másként/ de mellette hagytam, hogy lélekből hassanak rám, s amikor a testiséggel együtt járó ösztön reakciók váltották volna fel figyelmem fókuszát, az ember /test, szellem, érzelem/ mélységeinek letisztult formavilága, akaratlanul visszaterelt az alkotói szándék medrébe, megmutatva a személyes emberi gyarlóság mögött meghúzódó szeretet és szabadság vágyának emberi fundamentumait. Ha jómagam nem lennék a tánc világában idestova több mint 40 éve, csak vakarnám a fejem, s feltenném magamban a kérdést hogy: “miről is van szó?”. Akiben ez a kérdés felmerül, ne csodálkozzon, hiszen az egyszerre elvont és valóságot megjelenítő táncképek egyáltalán nem segítik azok, azonnali megértését. Visszatérve az előadáshoz: jobb oldal hátul egy futópad, s rajta az egész előadás alatt jelenlévő individuum, aki hol drámaian, hol komikusan, hol kívülről, hol személyesen beavatkozva, még jobban erősíti azt a társadalmi jelenséget, mely őrületbe hajló, rohanó életfelfogásunkra oly jellemző. Ebben a rohanásban az ember elveszti mindazokat az értékeket, amelyek az embert, emberré tehetik. Ahol a minőséget felváltja a mennyiség, a szeretett az önzés, a tiszta formákat a deformált idomok, mondhatnám, “a szükségből próbál erényt kovácsolni”. A legvégén Frenák tisztán és egyszerűen kiállt a közönség elé és süketnéma jelbeszéddel jelzi:
“Hé, ember, megállj! Ne veszítsed el azt, ami emberré tett!”
Utána már csak vastaps, és mindenki magával vitt legbelül valamit.

Természetesen itt egy közös alkotói munkáról beszélhetünk, s ez meg is látszott az előadás magas színvonalán, ezért fontos, hogy bemutassuk a résztvevőket, előadóként és alkotóként. Szereposztás: Előadja: Zoe Lenzi. Árvay-Vass Léna. Eoin Mac Donncha. David Leonidas Thiel. Cserháti Gergely. Banka Viktor. Ferencz Vivian. Közreműködők: Zenei koncepció: Hunyadi Máté, LEVIMATE. Dramaturg: Dr. Horváth Nóra. Látvány, jelmez: Victoria Frenák. Animáció, videószerkesztő: Fehér András. Hang: Fekete Mátyás. Fény: Pető József. Színpadmester: Filep Balázs, Palotai Andor. Produkciós asszisztens: Nyári Gergő. Koreográfia: CrAzy_RunnEr. Koncepció: FrenÁk.

Epilógus:
Fentebb olvasható rövidített „tánckritika” vagy talán „táncélmény beszámoló” nem adhatja vissza azt a személyes élményt, amelyre csak az élő /tánc/ színház képes. Az előadás önmagában is egy különleges, egyben mellbevágó látásmódot közvetít, megadva mindenkinek az értelmezés végtelen spektrumát, legyen az érdeklődő vagy szakavatott. Mindenesetre a Frenák jelenség immár hozzátartozik ahhoz a láthatatlan összekötőszövethez, amely a modern kori Európai társadalom kulturális fundamentumát adja. Mindez nem akármilyen teljesítmény, főleg, hogy egyszerre magyar és egyszerre nemzetközi értékeket képvisel!

Kriszt László rendező-koreográfus.

Budapest. 2024. November. 08.

Keveházi Gábor balettművész, Kossuth-díjas koreográfus szerint a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) a lejtőn halad lefelé, így nem véletlen, hogy az Operaház ritkán szerződtet ott végzett táncosokat. Véleménye egyezik Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatójának tavaly szeptemberi kijelentésével, amely kirobbantotta az Operaház és az MTE konfliktusát.
„Már-már az az érzésem, hogy a vezetésre teljesen alkalmatlan rektor és az új alapítványi tulajdonos készakarva teszik tönkre az intézményt” – írta Facebook-oldalán Keveházi Gábor, aki szerint a  Magyar Táncművészeti Egyetemen nemhogy fellendülés nincs, de az intézmény egyenesen a lejtőn halad lefelé, és olyanok tanítanak ott, akiknek még táncos végzettségünk sincs. Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója és a Kossuth-díjas koreográfus tehát úgy tűnik, a táncművészeti oktatás területén egy platformon van, annak ellenére, hogy más kérdésben nem értenek egyet. Keveházi ugyanis egy augusztusban megjelent interjúban azt állította, „ha nem Ókovács nyerte volna az Operaház vezetői pozícióját, visszamehettem volna”.

A táncképzés éles bírálata
A történet éppen egy éve kezdődött, amikor is Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója élesen bírálta a hazai táncképzést az Origón közölt Édes Néném sorozatában. Ez a cikk robbantotta ki a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) konfliktusát, amivel az Indexen többször foglalkozunk. A főigazgató akkor azt írta, „a hazai táncképzés immár huzamosabb ideje képtelen évente öt-hat olyan profi balettművészt kiforogni magából, aki magyar, aki klasszikusban is erős, és aki itthon képzeli el a karrierjét”.

KAPCSOLÓDÓ

Lángra lobbant a vita – újra egymásnak feszül az Opera és a Táncművészeti Egyetem
Sem emberi, sem szakmai egyetértés nincs.
Később az is kiderült, hogy Ókovács a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak benyújtott operaházi főigazgatói pályázatában is élesen bírálta a szerinte belterjes táncművészeti szakmát, és elképzelésében az OPERA mindenkori balettigazgatójának (vagy delegáltjának) kellene betöltenie a Magyar Táncművészeti Egyetem balettszakmai rektorhelyettesi posztját. A pályázaton végül Ókovács Szilveszter nyert – amelynek körülményeiről szintén több cikket is írtunk. Keveházi Gábor a fent említett augusztusi interjúban reagált többek között arra is, hogy Ókovács az idei kinevezését, főigazgatói pozíciójának meghosszabbítását követően azonnal kirúgta aspiráló vetélytársát, Kesselyák Gergelyt. Szerinte „sokan hajlandók úgy viselkedni, mintha a rendszer hívei lennének. Élni akarnak, és a művészetüket megmutatni. Látják, hogy akik kritikát fogalmaznak meg a hatalommal szemben, azokat félreteszik”.

A lejtőn lefelé
A koreográfus augusztusban a legnagyobb bajnak még azt nevezte, hogy az Operaházban ritkán lép fel magyar táncos, illetve hogy a nemzeti repertoárból alig játszanak valamit. Keveházi Gábor most a Facebook-oldalán ennek vélt okairól is írt: szerinte rossz irányba mennek a balett dolgai, és az MTE privatizálása óta a beígért fellendülés elmaradt, sőt a Magyar Táncművészeti Egyetem a lejtőn lefelé halad. Azt írta, sorra üldözik el azokat a klasszikus balettmestereket, akiknek a kisujjukban van a szakma, és a kiváló tanárok helyett olyanok tanítanak ott, akik könyvből tanulták a szakmát, és nincs táncos végzettségük. „Beügyeskedték magukat az intézménybe, ma már diktálnak, irányítanak és gyűlölik a profikat. Már-már az az érzésem, hogy a vezetésre teljesen alkalmatlan rektor és az új alapítványi tulajdonos készakarva teszik tönkre az intézményt. Rangon aluli versenyeken indítják, mindig ugyanazokat a növendékeket, ahol helyezést tudnak elérni, amit aztán lehet lobogtatni a politika felé, úgysem értenek hozzá. Szükségszerű tantárgyak egyáltalán vagy kötelességszerűen vannak tanítva. Nem véletlen, hogy az Operaház ritkán szerződtet ott végzett táncosokat.

Gyerekek pszichés problémákkal
Keveházi úgy véli, az MTE-n a mesterek a gyermekek hátán keresztül akarják magukat megvalósítani, és valójában nem törődnek a tanítványokkal, akik közül sokan küzdenek pszichés problémákkal. „Taníthat-e szívsebészetet olyan tanár, aki soha nem operált szívet? Oktathat-e repülőgép-vezetést olyan, aki életében nem vezetett repülőgépet?” – utalt vissza Keveházi arra, hogy egyre több olyan tanítja a növendékeket, aki csak a nézőtérről látott színpadot. Ókovács Szilveszter és Keveházi Gábor véleményével ellentétes Fodorné Molnár Márta, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorának márciusi nyilatkozata. Az Indexnek adott interjúban ugyanis cáfolta Ókovács kijelentéseit a profi balettművészek kitanításának hiányairól, és szerinte a náluk végzett hallgatók kilencven százaléka képes elhelyezkedni a szakmájában. A rektor ezért sem érti, hogy a teljesítmény, amely nemzetközi viszonylatban magas színvonalúnak számít, itthon miért nem képes táptalajra lelni. Miért van az, hogy amikor a kormányzat politikája azt sulykolja, hogy Magyarországon elsősorban a magyaroknak kell munkát adni, akkor egy állami szervezet mégsem szeretné a nemzetközi versenyeket sorban nyerő, végzős hallgatókat alkalmazni.

Megjelent: 2023.09.16. 20:08. index.hu Kozics Júlia.

Place and date of birth: Budapest, 20th of July 1961.

E-mail: laszlokriszt2000@gmail.com

 Schools, studies (1978-2025)
Könyves Kálmán High School, State Ballet Institute
College of Theater and Film (operetta – musical)
Professional dance license
“C” category director school / leading teacher Lajos Máté /
State Artist Training Institute (acrobatic revue dance trainer)
College of Physical Education (sports acrobatics coach)
Jazz dance teacher qualification / Association of Hungarian Dancers /
University of Theater and Film Arts, Department of Theater-Choreography
Károli Gáspár Reformed University (Protestant Theology)
Sola Scriptura College of Theology (BA Theology Diploma)
Sola Scriptura College of Theology (BA in Pastoral Care)
Nonprofit manager major
Sola Scriptura College of Theology (Bibles BA)
Jewish Theological Seminary – University of Jewish Studies MA in Jewish Cultural History
Baptist Theological Academy (MA in Theology)
Pápa Reformed Theological Seminary (MA in Homiletics)
Budapest Circus Arts and Contemporary Dance College/Dance Teacher MA

Professional references. (1983-2022)
Art Director of the Peace Orpheum
Art Café – director, choreographer
Westend City Center Program Manager
MTV1. Leading choreographer of the show “The Key”
Artistic director and choreographer of the Moulin Rouge in Budapest
Kimaradás Gala (director, choreographer)
Classical and Contemporary Writers program series (director)
Evangélium Theater. (assistant director, choreographer, actor)
Professional actor training (preparatory teacher)
Professional theater dancer training (teacher and choreographer)
Dohány Street Synagogue – Holocaust Memorial Program (director)
Jewish Theater Evenings program series (director)
Director of the Gershwin Production Office
Christian Theater Evenings program series (director)
„Through the Dances” dance production (director)
Evita musical (choreographer, actor)
Vocational examiner and exam president (Performing Arts and Dance)
„Open Synagogues” program series (artistic director-director)
VÉROSZ ASSOCIATION – Head of Cultural Department
Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary – Faculty
of Theology (teacher)

Participation in dance ensembles
Ikarosz Jazz Ballet Theater
Gyula Berger Dance Ensemble
Jeszenszky Ballet

Participation in theaters
Vígszínház
József Attila Theater
Thália Theater
Madách Theater
Metropolitan Operetta Theater
Jurta Theater
Lehár Ferenc Musical Theater
Interoperett
Evangélium Theater

Major actor role s
American Electra /Orin/
Emperors
Kiss Me Kate
Népliget story
Miss Arizona
Kitörés /Samy/
Cats
The Land of Smiles
Lieutenant Mary
La cage aux folles /Mercedes/
The Grandma operetta /Kálmán/
Singing in the rain musical /Don Lockwood/
József Nyírő: „Jézusfaragó ember” drama
Ferenc Lehár: Eva Grand Opera
Evita musical /General/

Major dancer roles
Josephine Baker (american film)
Miss Arizona (american film)
From New Orleans to Broadway (revue show)
Gershwin Dance Show
MTV1. „Key” show

Founding a dance ensemble
“Christ Revue” dance troupe
Gershwin Ballet
“Europe Ballet 27”
„Magic Revue” Kids Dance Choir
–
Dance teaching activity
Mária Gór Nagy Theater (dance teacher)
Operetta Theater musical Studio (dance teacher)
College of Theater and Film Arts (dance teacher)
Complex Dance Studio (senior dance teacher)
Modern Dance Instructor Training Academy (dance teacher)
Fitness Academy – Dance Instructor major (dance instructor)
Hölgyválasz Dance School (dance teacher)
Oktogon Dance School (dance teacher)
Complex Art Academy
Complex Dance & Musical Studio
Thália Art School (dance teacher)

–

Cultural Program Series / director, choreographer /
Cafe Art Evenings
Jewish Theater Evenings
Christian Theater Evenings
Classical and Contemporary Hungarian Writers program series
Open Synagogues program series
European Ballet 27th /international dance project/
Banking-Insurance-Festival-Fair. /international project/
With dance art for Climate Protection. /international dance project/
Chana Szenes Memorial Year 100 (cultural program series)
–

Theater foundations
Lehár Ferenc Musical Theater
KIK Studio Theater
KRE Genesius University Stage
“Wonderful Kids” Children’s Theater
Everyone’s Theater
Herzl Tivadar Theater
Ecumenical Theater
Christian Youth Chamber Theater
Acknowledgments
Hungarian-Jewish Remembrance Award.

Theater directions, arrangements
József Farkas: Glass Balls
József Farkas: Confessions
József Farkas: More than love
József Farkas: It can’t be more beautiful than our love
József Farkas: Vigh Street Guys
József Farkas: The Ring
Gábor Batári: Psychic
Péter Ránki: Contraselection
Sándor Békési: The Defensive Speech of a Soul / poetic drama /
István Örkény: A little XX. century

William Shakespeare: A Midsummer Night’s Dream
Josep Maria Benet Jornet: Actresses / drama /
Gábor Batári: Mildrof, or the Space Slut / Theological Pamphlet /
Giordano Bruno: Truth at the bonfire / monodrama /
Endre Ady: Deadly Embrace
Endre Ady: Divine poems
Endre Ady: Ady Marathon

Endre Ady: Ady’s patriotic poems
Endre Ady: Ady’s love poems
Endre Ady: KOZMIKUS ADY
William Mastrosimone: The Woolgatherer
Ferenc Karinthy: Dreams of Gellert Hill
Mária Sárdi: Girl in Hell /Holocaust Monodrama/
Tadeusz Borowski: With us in Auschwitz /Holocaust monodrama/
Edward Albee: The Zoo story
Karda L.-Bagyinka L .: Pamacs /musical fairy tale play/
Karinthy Frigyes: All that Humor
George Gershwin: Gershwin-Show
“Lonely Johanna” /from G. B. Shaw: St. Johanna/
Ferenc Herczeg: Violante and the judge /monodrama/
Shakespeare: Sonnets
Sándor Weöres: Towards completeness
Paul Emond: „Madártej”
Paul Emond: Malaga
Ferenc Molnár-Frinthes Karinthy: You just have to laugh
Musical-Podium /Entertainment music show/
“What am I worth without Zana” /musical entertainment show/
“The Flame of Israel”
Jean-Paul Sartre: No Exit
“I’m coming soon” – absurd story

Choreographies (1991-2017)
From New Orleans to Broadway I. /1991/
Golden People, Noah’s Ark: Laocoon and His Sons /1991/
Ferenc Lehár: Eva Grand Operetta /1992/
From New Orleans to Broadway II. /1993/
From New Orleans to Broadway III. /1996/
Complex Dance /1996/
Dance Etudes for Gershwin: /1997/
Magic Revue; “Hipp-Hopp kék tör-piquék” fairy tale ballet, /1997/
Art Café “Gershwin Revue” /1997/

Art Café “Golden People” /1997/
„Key” Entertaining TV show, co-choreographer MTV1, 2001.
Variations on Gershwin: /2003/
Madách: Tragedy of Man /2009/
Gershwin: Variations for Piano Concerto in F major /“The Birth of Melody” 2010/
Vangelis: Mary Magdalene Trilogy Part I. /2010/
Evita musical Szombathely /2012/
Gershwin Show /2012/
“Eight at the Ark” Children’s musical /2013/
George Gershwin: Gershwin Show /2015/
“Eight at the Ark” Children’s musical /2016/
“Musical Podium” /2016/

–

–

–

The Gershwin Produkciós Iroda Are planning a unique, special climate protection dance production. For this new dance production, we welcome those Hungarian and international companies, companies, economic groups, investors who consider environmental protection and climate protection important, and who are committed to protecting our land beyond words and actions! Our plans include taking the dance production on a European, US, Canadian, and Australian tour after the Hungarian premiere and national tour.

“Chaos” is a modern ballet.
Choreographer-director: László Kriszt.
–

–
 “The Story of Two Little Girls” is a fairy tale ballet.

Choreographer-director: László Kriszt.
–

-

Kriszt László rendező-koreográfus.

Budapest. 2020. 08. 03.
–
–

–
–

-
–
-

-

Állja az a közmondás, hogy a “lélek ereje, határtalan”! Mindenesetre a FrenÁk Társulat Secret Off­_Man című előadása, ezt bizonyítja. S hogy mi az a titok, amely kiemeli a társulatot a Magyarországi modern stílust képviselő táncegyüttesek nagy tömegéből, nos, az maga a Frenák jelenség. Nem megkerülve magának az előadásnak az általános esztétikai, formanyelvi és egyéb értékeinek megfogalmazását, de muszáj pár gondolattal megvilágítani, a jelenség modern tánctörténeti hátterét. Magyarországon már a 70-es években, Jeszenszky Endre balett mester volt az első, aki a modern amerikai és európai tánckultúrát meghonosította, tanította. Kapott hideget-meleget, s az akkori magyar tánc társadalom, vezető rétege nem is fogadta be. Ellentétben azokkal a fiatalokkal, /többnyire a balettintézetből kirúgottakról van szó/ akik egyfajta lét módként jártak anno a Mestihez. Megjegyzem, hogy az akkori fiatal táncosok alkotják a mai modern-tánc pedagógusok és koreográfusok vezető vonulatát. Aztán a 80-as évek elején-közepén elérkezett hazánkba is az amerikai és a nyugat európai modern és kortárstánc jeles képviselői, mint: Matt Mattox és sokan mások. Angelus Iván volt az, aki jó érzékkel meglátta, megérezte, hogy a már akkorra avassá vált és kizárólagos Vaganova rendszerrel, a világ tánc kultúrájának a végén kullogunk. A 90-es években /rendszerváltozás időszaka/ sok magyar táncos ment ki Európába, s volt, aki hónapokig, és aki évekig tanult a legkülönbözőbb professzionalista együtteseknél. A többség azonban /tisztelet a ritka kivételnek/ pusztán szolgai módon másolva az adott stílust, irányzatot, azt haza hozva, a sajátjaként adta közre, s aratott időszakos sikereket. Sajnos ez a tendencia, napjainkban is, kitartóan van jelen, honi tánc kultúránkban. Ugyan akkor igen kevesen, de voltak kivételek is, ilyenek voltak pl. Frenák Pál és Berger Gyula, megjegyzem, mindketten a Jeszenszky mesternél tanultak. S miben volt Frenák Pál más, mint mások? A válasz esszenciája, hogy túl a modern tánctechnika szélesítésén, komplex módon, önmaga egyéniségét nem feladva, érzelmileg, értelmileg tudott fejlődni, s amely eredményének egyik csúcspontját láthatja most a nagyközönség. Egyszerűbben fogalmazva, nem tartozott az kiüresedett, középszerű utánzók közé. De ráfordulva az új táncprodukcióra! Frenák alkotóként nem pusztán a modern tánctechnikából indul ki, s majd utána rendeli hozzá a tartalmat, hanem pont fordítva. Alapvetően önmagából merít, saját érzelmeiből, saját világlátásából indul ki, s mindehhez keresi meg azokat a formai /fény, díszlet, jelmez, koreográfia stb./ elemeket, amelyek egységes megjelenése a tartalmi mondanivalóval, alkot egy koherens egységet, s ez által, válik különleges, egyedi és művészi értékkel bíró alkotássá. A Secret Off­_Man című előadás egészen „frenetikusan” elegyíti s ábrázolja ki azokat a mély emberi érzelmi struktúrákat, amelyek magát a belső embert alkotják. Gyors egymásutáni külső-belső indulatok, vágyak, ösztönszintek, érzelmek kaotikus változások, amelyek egyszerre utalnak káoszra, rendre, egységre, tehát magára a mindenkori emberre. Frenák Pál alkotásában, amelyet közös együttesmunkával hozott létre, tapintható a rendezői primátusa amelyet, érzékelhetően intelligens módon kezelt, s meghagyta a társulat egyéniségeinek az alkotás lehetőségét, amely által mindenkinek az individuuma, művészi felfogása, nemzetközi szintű produkcióvá avanzsálta a Secret Off­_Man-t! Frenák Pál 2022-es táncprodukciója a legkifinomultabb, legérzékibb, leglátványosabb produkcióvá érett, pedig az előző művei is, nem kevés inspiráltsággal bírtak. Habár a siker önmagában mulandó, de a mostani előadásban látható koreográfia, fény, díszlet, jelmez, zenei szerkesztés és hát maguknak a táncosoknak a hihetetlen tánctechnikai tudása, amelyet mind alárendeltek a produkció tartalmi mondanivalójának, nos, ezek egységes megjelenése teszi, nemzetközileg is, figyelemreméltóvá. Csak remélhető, hogy ez a produkció eljut Magyarország, értékes, színvonalas, egyedi modern-táncot kedvelő közönségéhez, és akkor még nem tettem említést a nemzetközi kulturális piac lehetőségeiről. Érdemes minél előbb elkapni egy-két /véletlen/ fel nem használt jegyet, mert ennek a produkciónak a híre, hamar el fog jutni Európa, minőségi tánc színpadjaira, s méltó módon képviseli majd azokat a magyar táncalkotókat, akik igazi művésszé értek és mára már, képesek, emlékezetest alkotni. S álljon itt azoknak a neve, akik az emlékezetes produkciót sikerre vitték: Koncepció: FrenÁk. Koreográfia: R_Társulás. Szereplők: Anibal Dos Santos, Esterházy Fanni, Lőrincz Emma, Vasas Erika, Eoin Mac Donncha, Maurer Milán, Keresztes Patrik, Színpadkép: Victoria Frenák. Díszlet: Kiss Péter és Molnár Szabolcs. Fény: Vajda Máté. Zene: Halász Gábor, Hunyadi Máté. Hang: Horváth András. Kosztüm: Henez Mariann Maszkmester: Ipacs Szilvia. Dramaturgiai konzultáns: Dr. Horváth Nóra.

Budapest. 2022. 04. 09.                                                                        Kriszt László rendező-koreográfus
–
                                              Secret Off­_Man című előadás                       Fotó: Rohonczi Anita

-
Interjúbeszélgetés Frenák Pállal!

CAGE: illúziószerűen átlátható, zárt tér, önmagában foglalja világunk kaotikus rendszerét, és a művészeknek szabad kreatív lehetőséget ad milliónyi megközelítéshez. Ezzel a mottóval rukkolt elő egy újabb premierrel Frenák Pál a Radikal Dance tagjaival. Esterházy Fanni, Eoin MacDonncha, Maurer Milán és Anibal dos Santos mutatják meg, hogy mit tudnak kezdeni a ketreccel. A decemberben bemutatott darabot március 5-én és 6-án újra láthatja a közönség a Trafóban. Az új produkció és a harmincéves Compagnie Pal Frenak apropóján Frenák Pállal beszélgettünk.
Francis Bacon szellemiségében dolgozol. Mi volt a Cage kiindulópontja?
Igen, Bacon nyomán úgy dolgozom, hogy van egy kiindulópont az elején, és menet közben rátalálok olyan dolgokra, amik átvehetik a szerepét annak, ami a kiindulópont volt. Itt a cage (ketrec) maga a tematika és a szcenográfia is. A Radikal Dance fiatal társulással készítettem ezt a darabot, akik próbálgatják a koreográfiai kreatív képességüket, de nem feltétlenül a korunk előadóművészeti szféráját meghatározó újgenerációs kommercializált hajszában, amiben gyorsan kell termelni valami újat és újat. Az egyes, infrastruktúrával és anyagi forrásokkal rendelkező fejvadászok által diktált piac működését destruktívnak érzem. A fiataloknak jellemzően nincs lehetősége az igazán elmélyült, belülről, őszinte alkotói meggyőződésből születő alkotások létrehozására.  Ebből a gyors rotációból érzetem szerint nem tud valóságos művészet születni. Fontos lenne, hogy az alkotók nagyobb kreatív felületet és több időt kapjanak az elmélyülésre. És akkor még mindig nem biztos, hogy zseni születik. A művészeket nem futószalagon gyártják (Gilles Deleuze). A valóságos művészet egy folyamatos, hosszú út. Ezzel a gondolatvilággal álltam e mögé a négy fiatal mögé, és igyekeztem megteremteni számukra a kényszer nélküli, őszinte alkotás lehetőségét.
Kiket takar a Radikal Dance?
A Radikal Dance egy társulás, gondolkodási forma. Esterházy Fanni, Eoin MacDonncha, Maurer Milán, Anibal dos Santos azok, akik az új darabban is szerepelnek, de benne vannak mások is, például Halász Gábor, és még sokan, akik a közösen megtalált organikus mozgásnyelvet folytatnák. Évek óta formálódik ez a lehetőség. Az átfedés társulatommal annyi, hogy itt mint mentor és konceptőr állok mögéjük. A Cage-ben például adok nekik egy stabil alapot: én terveztem a szcenográfiát, és Horváth Nóra filozófus, egyetemi docenssel konzultálva írtuk a tematikát, megvizsgálva, hogyan hatnak egymásra a különböző részalkotóelemek, de ezen felül az alkotói munka a fiataloké.
Mitől más ez, mint ahogy eddig dolgoztál?
A kérdés számomra önmagában egy csapda. Egyszerűen egy adott kereten belül rákényszerítettem őket az önállóságra: a gyakorlatban minden egyes koreográfiai részlet az ő önálló alkotásuk. A kreáció során mind a négyen megalkották a saját koreográfiájukat, és egymás alkotói munkájában is részt vettek. Mindezt egy visszavonult pozícióból figyeltem, de önmagában a hiteles, elmélyült mesteri figyelem már aktív kreatív inspiráció (Deleuze). Milán például egy nagyon erős klasszikus alapra egy nagyon erős organikus elasztikus mozgásvilágot épített fel – egy pók bőrébe bújva hozta személyiségét, személyes elgondolásait, és ehhez egy eltorzított formarendszerbe kényszerítette magát. Az pedig, hogy önmagából építkezik, csak értékelendő – belőlem csodálatot vált ki.
A saját formanyelvükön belül hagyod őket kibontakozni?
Igen. A Radikal tagjaiban közös, hogy mind olyan táncosok, akik nem direkt klasszikus formákban gondolkodnak, de nem is a divatszerű erőltetett konceptuális kortárs táncban, hanem a test elaszticitásából és technikai képességéből születő újszerű organikus nyelvezetben. Keresik útjukat egy általuk megvalósítható új, egyéni organikus rendszer megteremésére, ami az ember valóságos lényét kutatja, azt igyekszik láttatni, és ez nem puszta provokáció a provokációért. A Radikal-t meghatározó tény nem az, hogy a betonban szétverik az agyukat, vagy pucéran fetrengenek: nem a szó szoros értelmében radikálisak, inkább abban, ahogyan nem tagadják meg a fizikai képességeiket, vagy a bizonyos organikus rendszerekből (pl. Michaux, Bacon) történő inspirációt. Az fantasztikus, hogy ahogy Pina Bausch, úgy én is inspiratív erőket sugárzok.
Erős szimbólum a ketrec, sok mindenre lehet asszociálni.
Számomra nem annyira a szimbólumok voltak fontosak, hiszen ezek túl egyértelműek. A ketrecnek inkább a redukált térrendszere izgatott, miközben van egy tagadhatatlan átláthatósága. A ketrecben a táncosok elbújhatnak, kifordulhatnak belőle, kapaszkodhatnak bele, mint a majom, de végig láthatóak.  Tehát itt a közönség részéről felerősödik a voajörizmus totális kiszolgáltatottságának érzete. Ez a négy alkotó a ketrecben megmutatja, hogy ebben a zárt térben mire képesek. És amit a szememre hányhatnak, igaz: én zártam be őket a ketrecbe.
Mi az, ami a legjobban zavar a jelenlegi kortárs tánc életben?
A fiatal generációt nem kilószámra termelni kell, hanem hagyni, hogy önmagából kitermelődjön. A kortárs táncban jelenleg működő produkciós struktúrák, infrastruktúrák és támogatói rendszerek azonban sokszor a fejvadászoknak és a produktőri érdekeknek kedveznek, akik központjában nem a művész, nem az alkotás, hanem a gyors forgalmazhatóság áll (rotacio rapid – Gilles Deleuze). Azaz a feltaláló a fontos, ő van pozícióban, nem a feltalálandó. Pedig nem tudhatjuk, de főleg: nem dönthetjük el, hogy ki lesz a jövő művésze. Így nagyon zavarnak azok a kultúrparaziták, akik bizonyos érdekek mentén határozzák meg, hogy kik mire jogosultak. Csak Deleuze-t tudnám idézni: „mintha valaki megmondhatná, ki lesz a jövő Beckett-je”
Továbbá, nem azt látom, hogy a kortárs művészet nyitna, hanem inkább klikkekben összezár. Nincs egy organikus, átfogó fejlődés. Minden autentikus művésznek szükségszerű, hogy kijárja a saját útját. Nekem is évek hosszú sora kellett, és a folyamatnak a mai napig nincs vége. Csodálatos lenne, ha mindenki egy megélt valóságon keresztül, belső meggyőződésből, szükségszerűségből érkezne meg a művészetéhez (és nem a szekér húzná a teheneket).  Talán aktuálisan hiányzik sokszor egyfajta alázat. Tévedés, hogy annyit ér az ember, amennyit elhitet magáról. A fiatal pályakezdők talán pénzt kapnak, de elegendő időt nem. A probléma, hogy a jelenlegi kultúrgondolkodás inkább üzlet centrikus, nem pedig művész-centrikus.
Okozott meglepetést a négy fiatal alkotói munkájában a próbafolyamtok alatt?
Igen, rengeteget tanultam és kaptam tőlük, egyedi elképzeléseikből, és ami nagyon megérintett, hogy megtapasztaltam, van bennük egyfajta nosztalgia, van kötődésük az általuk nem megélt korszakok emlékképeihez – ahogy Esterházy Fanni idézi Janis Joplint például. Nem fantasztikus, ahogy megélik a számukra nem megélt világot, amit egy új formanyelvvel, új adottsággal, új technikai tudással hoznak felszínre? Erre mondja Gilles Deleuze, hogy „anyaggal való találkozás”.
Mennyire hagytad magukra őket?
Jó érzés, hogy nem mellet veregető alkotók mögé állok, hanem valóságos rizikófaktorral dolgozunk. A szelektív válogatás probléma. Ezek a fiatalok, az újgenerációs szféra viszont akkor is létezik, ha valaki ezt nem akarja észrevenni. Mögöttük állok, mert hiszek bennük, és nem hajtom őket, hanem hagyom dolgozni őket.
Negyven éve vagy a pályán, harminc éve van társulatod, húsz éve élsz és alkotsz többnyire Magyarországon. Hogy érzed magad ennél a mérföldkőnél?
Nem foglalkozom az idővel, ugyanúgy érzem és érzékelem magam, mint a kezdeteknél, hiszen minden nap újrakezdem, miközben ugyanaz az erő munkál bennem. Meglepő talán, de a fundamentális értékeim az idő múlásával változatlanok: hű maradtam magamhoz.
A jelenben élsz?
Nem élhetek máshol. A jelenben tapasztalható általános skizofrénia problémát jelent. Például, úgy tapasztalom, a legtöbb embernek a legnagyobb gondja önmagával van, és a többségük csak projektál. A test kapcsolata a szellemiséggel, lelkiséggel nagyon mély és összetett kérdés. Mint alkotó, mióta az eszemet tudom, ezekre, és az emberi kapcsolatokra, viselkedési formákra kerestem valamiféle megértést a mozgásművészeten keresztül. A Cage is erőteljesen reflektál ezekre a problémákra: a túlélésről, az emberi józan megvilágosodásról próbál gondolatokat, érzéseket kommunikálni. Ezért érzem gondnak, ha olyan emberek magyaráznak, akiknek nincsenek valós kapcsolatban önmagukkal. Megdöbbentő, hogyan csúsznak el sokan a tartalmi lényeg mellett.
Volt-e valami olyan különleges élményed az életedben, ami racionálisan nem magyarázható?
Több olyan alkalom volt az életemben, ahol nagyon erős experimentáción, érzeteken mentem keresztül. Van valami kapcsolatrendszer, amiről csak akkor kapunk közelibb információt, ha a lehető legőszintébben látunk rá önmagunkra, és láttatjuk önmagunkat. Ez egy olyan kiváltság, aminek ára van.
Hiszel az intuícióban?
Csakis abban hiszek. A megérzéseimben, a szaglásomban. Az például problémát okoz nekem, ha látok valamit – például színházban is –, amiben nem hisznek, de el kellene hinnem. El akarják hinni, hogy majd én elhiszem azt, amiben ők nem hisznek.
Legnagyobb kihívás?
Talpon maradni a kulturális dzsungelben. Tartani magam tovább, két lábon állni, józannak maradni ebben az autodestruktív vadászatban. Minél jobban megy az idő, annál jobban látom: ha hű vagyok önmagamhoz, egyre jobban zavarom a külső világot, mindenkit, még magamat is. Egyre elviselhetetlenebb leszek, hogy az önhitelességemet újabb és újabb erővel tudjam képviselni.

–
Szerző: Nagy Enikő
Fotó: Bobál Katalin
Közzétéve Frenák Pál hozzájárulásával. 2020. Április. 7.
—————————————————————————————————————————————-

FRENÁK PÁL: AZ ALKOTÓ: VÉDTELEN

Reflexiók Nánay István A kritika és „kritikája” című írására

Ha a kölcsönös tiszteletlenség és csetepaté uralja el a művészet és a kritika kapcsolatát, az senkinek sem lesz inspiratív, építő közeg, és bárhogy alakuljon is a vita, a művész húzza a rövidebbet. Sokáig gondolkodtam, hogyan szólalhatnék meg ebben a kérdésben, felvetett gondolati témában: milyennek kellene lennie a jó kritikusnak? Nánay István A kritika és „kritikája” című írásában a lényeget látva idézi Mácsai Pált és beszélgetőtársait a Színházi Kritikusok Céhe Ön/kritikusan[1] címmel meghirdetett beszélgetése kapcsán, és igen pontosan, professzionálisan fogalmaz azokról a dolgokról a színházi kritikaírás vonatkozásában, amelyek engem is foglalkoztatnak. Őszintének és tisztának éreztem mind Mácsai, mind Nánay hozzászólását, és nagyon együtt érzek mondanivalójukkal.
–
                                                                     Frenák Pál. Fotó: Bobál Katalin – bobal photography –
–
Helyzetemnél fogva, alkotóművészként többnyire kiszolgáltatott pozícióból írok, hisz a művész, aki nap mint nap exponálja magát, bármit is ír és mond, védtelen. Talán csak a szabad megnyilvánulásban hihetek még, naivan. Ami negyvenéves pályafutásomat illeti, több oknál fogva a mai napig tartózkodom attól, hogy reagáljak a kritikusi megfogalmazásokra. Sokáig a tisztelet és a nyitottságom tartott vissza ettől, majd a szükségszerű távolságtartás, és mostanság tiszta és igazán a művel foglalkozó kritikák hiányában már bizalom- és hitvesztésem is közrejátszik ebben. Sokszor kollektív skizofrénia áldozatának érezhetjük magunkat: számtalan esetben a „kritikus” a saját írásával konfrontálódik egy későbbi írásában, és ezt vagy észre sem veszi, vagy egyenesen kultiválja – az ember ezt magában megmosolyogja, és túlteszi magát rajta. Az is gyakori, hogy a „kritikus” beszélteti, kibeszélteti a művészt, szemtől szemben egyetért vele, majd ki tudja, miért, megírja az általa felállított szintézist, amelyben porig rombolja a szóban forgó alkotót – persze ezt is megtanulja az ember hidegen, distanciával kezelni.
De látom, hogy egyre több művész reagál emocionális kitöréssel – néha talán agresszíven – jogos vagy nem jogos felháborodásában az általa injuste-nek (fr. igaztalan, pontatlan, jogtalan) érzett bírálatra, így sokszor kontrollálatlanul szabadul ki belőle az ösztönös animalitás (vö. Gilles Deleuze). Érthetően? Vagy alaptalanul? Ezeket a kérdéseket is feltehetnénk. Az is megfigyelhető, hogy többek (egy-egy összetartó kritikai kör) akár a közösségi médiumok felületein, zárt vagy nyílt fórumokon, chatszobákban egyfajta felsőbbrendű hittel beszélik ki a levegőért kapkodó művészt, aki ilyenkor még azt is megbánja, hogy a világra jött. Szerintem az ilyen „kritikus” méltatlan pozícióba hozza magát, ha írásában nem ragaszkodik az elemzett mű szakmai alapú kritikájához, és nem bízik annak tiszta lecsengésében. Ha a kölcsönös tiszteletlenség és csetepaté uralja el a művészet és a kritika kapcsolatát, az senkinek sem lesz inspiratív, építő közeg, és bárhogy alakuljon is a vita, a művész húzza a rövidebbet. Milyen perspektíva tárul így az új alkotói generáció elé: a megalkuvásoké vagy az agresszív kinyilatkoztatásoké a jövő? Ha érdekel valakit, tőlem még a jó kritika is távol áll, mert belső szükségszerűségből, meggyőződésből dolgozom, még ha hibázom is. Ez egyfajta életforma: kiesem az ágyból, és húzom, csavarom magam, miközben gondolkodom, és próbálok felülemelkedni a kételyeimen. A kreatív erő diktál valamit – sokszor a józan ész ellenében. Csakis a mű lelkületére figyelek, így sem én nem vagyok már fontos, sem senki más nem az, a mély meggyőződés és a kétségek küzdenek bennem minden kreatív folyamatban. Van-e olyan a „kritikus” – kérdem én –, aki elmélyül a művész kreatív munkájában, és érzékeli, majd érzékelteti előnyeivel és hibáival együtt a művet és a művészt úgy, hogy nem személyeskedik, és a kölcsönös tiszteletet is fenntartja? Igen, talán ez lenne az a „felettes én”, amit Mácsai Pál említ, „az alkotó felettes énje”, a korrumpálatlan tisztesség, az éleslátás, a „megfellebbezhetetlen tudás”, az „apollói és dionüszoszi oldal” kapcsolódását elemezni képes jó író, „aki diagnózist ad, de nem ajánl terápiát”. Egyetértek Mácsaival, ahogy Nánayval is: valóban „egyre kevesebben tesznek eleget e kritériumoknak”.„Ez a fajta ítész kihalóban van” – állítják többen még a kritikusok közül is, és Nánay István összegzése szerint úgy vélik, hogy „a kinyilatkoztatás helyett a párbeszéd, a többhangú és a részvételi kritika, a kommentlánc s az ehhez hasonló bírálói megnyilatkozások jelenthetik ma és a jövőben a kritikát”.
Igen, és akkor erre most mi, alkotók, mit mondhatnánk? Korrekt kapcsolatrendszerben „a szónak mai, főleg szexuális vonatkozásban használatos értelmében a kritika nem bántalmazó”, mivel „a kritikusnak és a kritikának nincs mások felett hatalmi pozíciója, nem áll fenn olyan alá- és fölérendeltségi viszony, ami a zaklatás definíciójához elengedhetetlen lenne” – olvasom Nánay István írásában. Ezzel szemben a mai magyar gyakorlatban egyre többen látjuk úgy, hogy a láthatatlannak tűnő, de létező érdekkapcsolatok – mint ahogy egyfajta hatalmi arrogancia is – egyre gyakoribbak, és ha nem is közvetlen, de közvetett hatással vannak a művészekre, zaklatottságérzetük kialakulására. Számomra a veszélyt nem csak a Nánay és Mácsai által említett „jó kritika” hiánya és a művészek elégedetlensége jelenti. Beteges perverzió, ahogy bizonyos „kritikusok” az írásaikkal favorizálják a szerintük comme il faut művészeket, és háttérbe szorítanak másokat, majd kilépve szerepkörükből különböző kuratóriumokban ülnek, ahol döntési jogokkal felruházva ugyanazon művészek jövőjéről és egzisztenciáját befolyásoló tényezőkről döntenek – ki tudja, milyen érdekrendszerek mentén – ahelyett, hogy műveikről valamirevaló, önálló kritikát fogalmaznának meg. Bizonyos bizottságokban például kizárólag egymást jól ismerő, egymás értékrendjét osztó szakkritikusok hoznak döntéseket – ami esélyt sem ad az egészséges szakmai egyensúly kialakulására. Ez a gyakorlat már kilép a kritikaírás kereteiből; ebben az esetben a „kritikusnak” már morális felelőssége van, és igenis hatalmi pozícióba kerül az alkotó művész felett – függetlenül attól, hogy jó vagy rossz kritikát ír!
Ezzel párosul az a jelenség is, amikor „kritikusok” bizonyos színház- vagy fesztiváligazgatókkal karöltve, bizonyos (ál) intellektuális ambícióval kollektív önkielégítést generálva határozzák meg a jövő művészeivel szemben támasztott elvárásokat véget nem érő, hosszas konferenciákon, országot-világot járva, mintha bárki is megmondhatná, ki lesz a jövő Beckettje. (Akinek nem inge, persze ne vegye magára.) Igenis, mint alkotóművész elmondhatom, évtizedek óta érzem ezt a zaklatói tendenciát, amely a mai napig árnyékként kísér.
Gilles Deleuze aggódva fejezi ki azt is, hogy ennek mentén a fogyasztás uralja el a kultúrát ugyanúgy, mint a globális életünket. Ez az a kapcsolódás, amelyről Deleuze az Abécédaire-ben[5] már 1989-ben beszélt, de mostanság hazánkban is aktívan burjánzik: „les chasseurs de têtes”, azaz a fejvadászok és a „rotation rapide”, azaz a gyors forgalmazhatóság kapcsolata. Ahogy nemrég megfogalmaztam: az a probléma, hogy a jelenlegi produkciós struktúrák, infrastruktúrák és támogatói rendszerek inkább üzletcentrikusak, nem művészetcentrikusak. Hogy „a feltaláló a fontos, ő van pozícióban, nem a feltalálandó”.[6] Mielőtt felzúdulna bárki is, tanulmányozza Deleuze ezen gondolatait, amelyeket az elmúlt harmincöt évben volt szerencsém a francia nyelvvel együtt kicsit magamévá tenni, és amelyek igazában Nánay írása csak megerősített. Nem a normális és egészséges kereteken belül mozgó művészekről, kritikusokról, intézményvezetőkről, színház- és fesztiváligazgatókról beszélünk, ugye, hanem a minden szinten egyre sokasodó kultúrparazitákról, az általános szereptévesztésről – amelynek vádját egyébként majd én is meg fogom kapni és kapom is mindazoktól, akikről Gilles Deleuze beszél: az „élősködő kullancsoktól”. Ez egy általános jelenség, amellyel szemben egy autentikus, következetes művésznek egyre nehezebb dolga van, ha hű marad önmagához! Így nagyon is szükségünk lenne arra a bizonyos „felettes énünkre”, amelyről Mácsai és Nánay beszél.

Megjelent: 2020-07-21. Színház.NET
–
Kapcsolat:
vilagtanc2018@gmail.com

Kulturális közvetítő szolgáltatásunkat az tette időszerűvé, hogy hétről hétre kaptunk olyan megkereséseket, amelyben tánctanárt, színésztanárt, koreográfust, rendezőt, beszéd és kommunikációtanárt keresnek állami és magán művészeti iskolák illetve magánszemélyek.
–

A Gershwin Produkciós Iroda új szolgáltatást indít be azoknak a magán személyeknek és állami művészeti képzést folytató intézményeknek, iskoláknak, akik tánctanárt (balett, modern és musical sztepptánc) koreográfust, rendezőt valamint színésztanárt valamint beszéd és kommunikációtanárt keresnek. Írjon nekünk bizalommal, jelezze hogy melyik művészeti ágban, milyen feltételekkel, milyen tudás kompetenciával rendelkező szakembert keres, s mi segítünk megtalálni a megfelelő szakembert!
–
Szolgáltatásaink közé tartozik továbbá táncos, színész, koreográfus, rendező castingok szervezése.
–
Ha vállalat, cég keres táncosokat, táncprodukciókat, színdarabokat, kulturális rendezvényeket, akkor szintén kérjük írjon nekünk! !
–

Jelentkezés:
E-mail: muveszkereso@gmail.com
–
További szolgáltatásaink lásd: Gershwin Produkciós Iroda

–
Web:
www.mindenamiszinhaz.hu
www.kazanistvankamaraszinhaz.hu

–
Tisztelt olvasó!
Az tette szükségessé ezen felület, oldal létrehozását hogy a manapság egyre jobban zsugorodó
magyar táncéletnek adjon egy impulzust, lendületet. Legfőképp a táncterületen dolgozó, munkálkodó,
alkotó vagy művelő szakemberek, közösségek aktív közreműködésére számítunk, akik szívükön viselik
a magyar tánckultúrát, annak múltba visszanyúló hagyományait, jelenét s a távolba mutató jövőjét.

Igyekszünk híreket, riportokat, interjúkat cikkeket, publicisztikákat, tanulmányokat közreadni a tánc világából. Kísérje figyelemmel oldalunkat!
–

E-mail címek:
vilagtanc2018@gmail.com 
–

Jeszenszky Endre (Somogyvár, 1925. február 11. – 2008. május 14.) a Magyar Köztársasági Érdemrend Kis-keresztjével kitüntetett táncos, koreográfus, balettmester, a dzsessztánc magyarországi műfaj alapítója.
-
Szülei, Jeszenszky Valér és Kotsis Katalin gyógyszerészek voltak. 1931-1937 között a család Budapesten lakott, ahol szülei fokozatosan nevelték színház- és hangverseny-látogatóvá. Az Operaház és különösen a balett-előadások nagy hatással voltak rá. 1937-ben Szegedre költöztek. Itt járt gimnáziumba. Színházi élményeit a szombat délutáni ifjúsági előadások, néhány hangverseny és nagyon kevés balettelőadás jelentette, budapesti operaházi vendégművészek előadásában. Ekkor kezdett felerősödni benne a tánc iránti vonzalom. Jobban a tánctanítás, táncalkotás, kevésbé a színpadra kerülés vágya. Érettségi után Budapesten iratkozott be egyetemre, s apja tudta nélkül Brada Rezső balettiskolájába is. Amikor ez utóbbi kiderült, szigorú, puritán apja visszavitte Szegedre. A háborúban katona volt, majd hadifogságba került. Érdekesség, hogy szegedi lakásukba egy ukrán századost szállásoltak be, aki a kijevi operaház balett-táncosa volt. A háború után, három és fél hónapos tánctanulásával, az éppen alakuló Szegedi Nemzeti Színház táncosa lett (1945–1949). Ő volt a család egyetlen keresője és így eltartója. Hihetetlen szorgalommal pótolta be tudásbeli hiányosságát. Ebben segítői Bartos Irén, Lakatos Gabriella, Rimóczy Viola balerinák, valamint Zsedényi Károly balettmester voltak. Harangozó Gyula biztatására 1950-ben jelentkezik a budapesti Operaház balettegyüttesébe. Itt rögtön fontos szerepeket kapott, Vaszilij Vajnonen és felesége Klavdia Armasevszkaja balettmesterek pedig felvették mesterképző tanfolyamukra, ahol a kiemelkedő szólistáknak tanították a Vaganova-balettmetodikát. Ez a tanfolyam egyúttal a később alapítandó Állami Balettintézet tanári karának felkészítését is eredményezte.

1951-1955 között a Vígszínházban lett balettmester, koreográfus, és szólótáncos. Közben a megalakult Állami Balettintézetben Nádasi Ferenc mester mellett asszisztál.1955-ben megnősült. Felesége Déry Gabriella opera-énekesnő. 1955-ben 3 színházi kolléganőjével balettiskolát nyitott, mely egyre nagyobb hírnévre tett szert. Ekkor megérezve az idők szavát, a klasszikus balett mellett nyitott a modern műfajok tanítása felé: dzsessztáncot is tanított, majd jégtáncosok és tornászok edzője volt. A 60-as évek elején a Magyar Jégrevű művészeti vezetője, majd az évtized végén a Moulin Rouge koreográfusa volt. Magániskolája révén a hazai újjászülető modern táncélet egyik ösztönzője volt. 1974-1985 között az Állami Artistaképző Intézet tanára, majd 1989-től az újból meginduló modern táncpedagógus-képző tanfolyamok vezető tanára. Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején a megalakuló Rock Színház tánckarát is ő hozta létre. A 80-as évek elejétől oktatta saját dzsessztánc-rendszerét.1982-ben alakult meg hivatásos társulata, a Jeszenszky Táncegyüttes, amely 1988-ig működött profi együttesként. 1992-ben létrehozta a Jeszenszky Alapítványt a korszerű táncoktatásért. 1997-ben a képzés központját áthelyezte Budapestről Vácra, amely Jeszenszky Art Center néven működik. Haláláig, több mint négy évtizedig Budán, az Orbán-hegyen élt. Sírja a Farkasréti temetőben található.
–
VIDEÓK
–

–

–

–

–

Első találkozó: 2009 Október. Gobbi Hilda Színészház.
/Robert G. Gorgey, Földi Béla, Kriszt László, Gajdos József,/

Második találkozó: 2011 Augusztus.
Kriszt László, Merk László, Farkas Kati


Harmadik találkozó: 2015 május 9-én Fészek Művészklub.
/Földi Béla, Bognár Zsuzsanna, Kriszt László, Tarján Györgyi, Gajdos József, Nádasi Katalin, Görgényi Balázs, Bognár Zsuzsanna, Széles Regina, Joó Gabriella, Verebély Cosima, Juhász Gabriella, Samu Ibolya, Debreczeni Ákos, Bozsó József.

-

Negyedik találkozó: 2015 december 30-a Fészek Művészklub
Kriszt László, Gajdos József, Joó Gabriella, és Merk László.

Ötödik találkozó: 2016 Augusztus 27-én Fészek Művészklub
Barkoczi György, Perényi Nóra, Szilágyi Olga, Szilágyi Krisztina, Merk László, Juhász Gabriella, Tarján Györgyi, Kriszt László.

–

Növendékek névsora a teljesség igénye nélkül:
Szoboszlay Csilla, Mircser Réka, Bakó Géza, Gyarmati Zoltán, Fincza Erika, Berger Gyula, Borbély György, Frenák Pál, Földi Béla, Molnár Ferenc, Vámos Veronika,  Neuspiller Kati, Szilágyi Olga, Molnár Ferencz, Kriszt László, Kaczor János, German János, Unger Gábor, Keresztes Zsolt, Dialo Attila, Horváth János, Simonyi Krisztina, Merk László, Görgényi Balázs, Boros Tibor, Bognár Zsuzsanna, Egerházi Attila, Kónya Károly, Angelus Iván, Papp Csaba, Martinecz Sándor, Weil Róbert, Bakó Gábor, Szilágyi Kriszti,  Rovó Attila, Csutka István, Joó Gabriella, Jungblut Éva, S. Tóth Margit, Deák Katalin, Tarján Györgyi Debreceni Ákos, Józsa Margó, László Mónika, Horváth Károly, Jácint Hergenroder, Szabó Réka, Gálik Éva, Szörényi Viktória, Fodor Zoltán, Juhász Kata, Robert G. Gorgey, Bozsó József Szilágyi Krisztina, Verebély Cosima, Samu Ibolya, Debreczeni Ákos, Nádasi Katalin, Juhász Gabriella, Széles Regina, Varga Katalin, Bojti Judit, Jászi Dezső, Keresztúri Laci, Riza Mari, Lukin Ági, Kasovitz Tünde, Selmeczi Kati, Csongrádi Kata és sokan mások.
–
Facebook csoport

https://www.facebook.com/groups/960731704454817

–

Ha van fotód vagy videód, akkor küld el nekünk, megosszuk!!!!!
E-mail: komplexdancestudio@gmail.com
–

–
-
Akik nincsenek már köztünk:
Bakó Géza. Gyarmati Zoltán. Franyó János. Borbély György. Robert G. Gorgey. S. Tóth Margit. 
-